Több helyen hajlítható az Oppo telefonja

Több helyen hajlítható az Oppo telefonja

2020. december 20. 18:25, Vasárnap
A Samsung eközben már 4 eltérő változatot tervez a jövő évre.

Nagyjából egy hónappal ezelőtt láthattuk a kínai gyártó érdekes koncepcióját, amely egy eddig nem ismert, széthúzható kivitelre épült. Ezt most egy újabb példány követi a sorban, egyelőre szintén csak korai koncepcióként, viszont a Samsung kapcsán már 4 friss változatról írnak a külsős források.

Az Oppo saját hivatalos oldalán mutatta be az új koncepciókat, amelyek között nemcsak okostelefon, de egyéb eszközök is megtalálhatók. Számunkra persze az első készülék az igazán érdekes, hiszen ezúttal egy 3 helyen hajlítható típusról tesznek említést, amelyet a japán illetőségű Nendo munkatársaival közösen alakítottak ki. A magyarázat szerint összecsukott állapotban nem is látható a kijelző, viszont így a szokásosnál jóval kisebb méretet kapunk, illetve választhatunk a különböző pozíciók között aszerint, hogy éppen mire vágyunk. Egy hajlítással csak egy 4 cm-es felületet kapunk, amely néhány funkció (zene, idő, stb.) kezelésére elegendő, egy további mozdulattal már nagyobb panel és szelfikamera bukkan fel, míg a harmadik hajlítást követően rendelkezésünkre áll a teljes kijelző, illetve a hátoldali kamera.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor (és mennyiben) lesz ebből a koncepcióból kereskedelmi forgalomba szánt termék, viszont a Samsung kapcsán egyes dél-koreai források már 4 eltérő változatról írnak, amelyek a jövő évben jelennének meg a piacon. Ebből kettő a Z Flip-, a másik kettő pedig az S-sorozat tagjaként jelenne meg, itt többek között az eredeti Galaxy Fold Lite verziójára, valamint a Note funkcióit is támogató Galaxy S21 Ultra felbukkanására számíthatunk. Jelen pillanatban még nem látunk világosan a megjelenési időpontokat illetően, viszont könnyen lehet, hogy a Z Flip 2 már az első negyedévben elrajtol, a Note-család pedig idővel valóban végleg elbúcsúzik.

Új formátumot nem dobnának piacra, legalábbis a jövő évben, vagyis nagyjából a jelenleg ismert hajlítható és hagyományos kivitelt vinnék tovább.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások