Még jó ideig nem jön a GTA 6

Még jó ideig nem jön a GTA 6

2021. január 6. 16:01, Szerda
A fejlesztés miatt egy másik játékot töröltek, házon belül fennakadások lehetnek.

Az elmúlt hónapokban több értesülés is napvilágot látott a népszerű GTA-sorozat következő tagjával, annak megjelenésével kapcsolatban, egyes források itt már viszonylag közeli debütálást valószínűsítettek. A friss hírek szerint ezt hiába várjuk, miközben néhány további információ is elérhetővé vált az elmúlt évek történéseiről.

Csaknem egyszerre bukkant fel az interneten két további beszámoló, amelyekben a Rockstar háza táján zajló fejleményekről értekeznek. Ezek egyikében arról olvashatunk, hogy bár az előzetes munka már 2015-ben elindult a sorozat hatodik fejezetén, a konkrét fejlesztés 2016-ban vagy 2017-ben kezdődött el, a Red Dead Redemption 2 miatt viszont ez utóbbi év során alaposan lelassult a folyamat. A Bully 2 szintén szerepet játszott ebben, viszont ez a címet ugyanezen évben törölték, vagyis ennek megjelenésére nem számíthatunk, miközben az RDR 2 időközben hivatalosan is felbukkant a piacon, vagyis a hangsúly már egyértelműen a GTA 6-ra helyeződött át. Ennek ellenére ez sem debütál egyhamar, így maradnak a külsős információk.

Egy másik forrás megerősíti a Bully 2 2017-es törlését, viszont egyik illető sem nyilatkozik a GTA 6 várható megjelenési dátumáról, a fejlesztés jelenlegi állásáról. Könnyen lehet, hogy házon belül komoly akadályokba ütköztek, ez további késedelmet okozhatott, viszont az sincs kizárva, hogy a hivatalos megjelenés után visszatérnek a Bully 2 fejlesztéséhez – a cég részéről egyelőre nem nyilatkoznak, szokás szerint mély hallgatásba burkolóznak. Csak annyit tudunk, hogy a GTA 6 fejlesztése folytatódik, ezzel kapcsolatban viszont még a további kérdések is feleslegesnek tűnnek, ugyanis senki nem tud biztosat a debütálásról.

A játékosok oldalán tehát további türelem javallott, a tűkön ülők kénytelenek lesznek a korábbi példányokkal vagy egyéb címekkel elfoglalni magukat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások