A Hyundai gyártaná az Apple e-autóját

A Hyundai gyártaná az Apple e-autóját

2021. január 17. 11:30, Vasárnap
Egyre több jel mutat arra, hogy a kaliforniai cég közúti járművet szeretne gyártani, ez azonban rábólintás esetén is csak az évtized második felében indulhat el.

Az Apple egyes híradások szerint már 2014 óta foglalkozik a saját elektromos személyautó kifejlesztésének és legyártásának gondolatával, az utóbbi egy évben azonban ritkábban hallhattunk erről szóló további információkat. A Hyundai ezt a csöndet törte meg, tőlük is szokatlan módon elismerve, hogy tárgyalnak az amerikai cég vezetésével a jövőbeni együttműködésről.

A napokban először dél-koreai forrás számolt be arról, hogy a két vállalat egyeztetéseket folytat, egy nappal később pedig a CNBC számára erősítette meg az autógyártó illetékese ezen tárgyalások zajlását. A jelek szerint arról van szó, hogy egy, a jövőben kifejlesztendő elektromos autó (EV) kapcsán szeretnének szoros együttműködést kialakítani, bár az Apple nemcsak velük, hanem számos másik szereplővel is egyeztet. Ez utóbbi cég számára mindenképpen logikus lenne egy ilyen szövetség létrehozása, hiszen ezzel komoly hátrányt dolgozhatnának le, erősen támaszkodva az autógyártó partner eddigi tapasztalataira és piaci pozícióira, viszont még korántsem biztos, hogy a megállapodás létre is jön.

A fenti hírek szerint a Hyundai egyelőre a korai egyeztetések fázisában jár, és bár egy belső jelentést házon belül már jóvá is hagytak, itt még a cég első emberének beleegyezésére várnak, amennyiben pedig mindkét oldal rábólint az együttműködési elképzelésre, a közös e-autó csak valamikor 2027 táján jelenne meg a piacon. Ezzel jókora előnyt adnának a Teslának, amely a részvényárfolyam tavalyi száguldásával messze a legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező autógyártóvá nőtte ki magát, viszont saját friss fejlesztéseik révén több hagyományos szereplő is felzárkózott mögéjük, ezen a listán pedig olyan neveket találunk, mint a Porsche, a Mercedes-Benz, illetve a Ford. A verseny tehát mindenképpen élesedni fog, az Apple pedig a hatalmas anyagi forrásai ellenére is komoly hátrányokkal küszködik majd. A mostani megerősítés alapján arra számíthatunk, hogy belátható időn belül hivatalosan is bejelentik az Apple terveit (és új partnerét), így az IT-óriás szintén megjelenik majd ezen a területen.

A Reuters szerint az új modell 2024-ben jelenhet meg az utakon, és a társaság célja az, hogy a tömegpiacra készítsen járművet. Ez szöges ellentétben áll a Waymo és számos más vállalat robottaxi-fejlesztési törekvéseivel. Az óriáscég számára szintén fontos, hogy az új fejlesztése egyedi és radikális akkumulátordizájnnal rendelkezzen. Az Apple már régóta kutatja a fejlett energiatárolók létrehozását, amelyek a jelenlegi modelleknél olcsóbbak és amelyek segítségével nagyobb távolság tehető meg. A cég lítium-vas-foszfát akkumulátor-technológián dolgozik, amely a lítiumionos megoldásoknál biztonságosabb energiatárolók készítését teszi lehetővé.

A társaság Titan nevű programja azóta kapott új lendületet, hogy Doug Field, az Apple veteránja és a Tesla egykori alkalmazottja 2018-ban visszatért, s csatlakozott a fejlesztőcsapathoz, majd tavaly kirúgta a program 190 munkatársát. A Titan csapat egyik korábbi tagja azt mondta, hogy ha van vállalat, amely rendelkezik egy saját gépkocsi létrehozásához szükséges erőforrásokkal, akkor az az Apple - persze azt is figyelembe kell venni, hogy ebben az esetben nem egy mobiltelefon, hanem egy sokkal összetettebb eszköz megalkotásáról van szó. Az első beszállítók 2021 második negyedévében kezdik az első alkatrészek gyártását.

Az elmúlt években számos olyan hír is volt, hogy az Apple nem fejleszt elektromos autót vagy csak az ahhoz szükséges technológián és mesterséges intelligencián dolgozik, amelyet azután más vállalatok számára fog tovább licencelni. Emellett van még egy dolog: amennyiben a cég néhány éven belül piacra akarja dobni a gépkocsiját, akkor ahhoz be kellene nyújtania a szükséges engedélyeket az illetékes közlekedési hatóságokhoz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások