A Samsung és a TSMC is az Intel partnere lehet

A Samsung és a TSMC is az Intel partnere lehet

2021. január 11. 22:26, Hétfő
Egyre inkább körvonalazódik, hogy a társaság miként képzeli el a chipgyártását.

A Bloomberg írta meg, hogy az Intel tárgyalásokat kezdeményezett a Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) és a Samsung képviselőivel arról, hogy a jövőben ez a két cég készítse a csúcskategóriás processzorait. A társaság választása nem véletlenül esett erre a két vállalatra, ugyanis azok lennének képesek a megfelelő minőségben elkészíteni a CPU-it.

Az Intel vezetői persze még mindig abban reménykednek, hogy akár az utolsó pillanatban is sikerül a gyártási eljárásait a saját kézben tartani, azonban erre egyre kevesebb esély mutatkozik. Ezért is kezdett el a cég menedzsmentje még időben alternatívákat és megfelelő gyártópartnereket keresni, s így jutott el a két legjobb jelölthöz, a TSMC-hez és a Samsunghoz.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy mind a két gyártó leterhelt, így az Intel nem küldheti el egyszerűen a megrendeléseit nekik, majd várhatja, hogy mikor készülnek el a processzorok. A kapacitások kibővítése nélkül sem a TSMC, sem a Samsung nem lesz képes teljesíteni az óriáscég megrendeléseit. Amíg a helyzet rendeződik akár több is év eltelhet. Ráadásul a Samsunggal folytatott egyeztetések még csupán korai szakaszban vannak, míg a TSMC képviselőivel zajló tárgyalások ugyanakkor már előrehaladott állapotban.

A tajvani gyártó megpróbál előre felkészülni az Intel megrendeléseire, de a 4 nanométeres eljárás a megfelelő sorozatgyártási színvonalon így is csak 2022 végén kezdődhet el. Mindez azt jelenti, hogy 2023 előtt a vállalat nem számíthat arra, hogy a két partnere nagy mennyiségben tudna neki CPU-kat szállítani.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban