Lehet, hogy lesz valami Da Vinci-kód tévésorozatból?

Lehet, hogy lesz valami Da Vinci-kód tévésorozatból?

2021. január 12. 14:49, Kedd
Van még esélye a Langdonnak.

Novemberben számoltunk be arról, hogy nem tudni, mi lesz a Langdon című tévésorozatos terv sorsa. Mint ismert, az NBC csatorna tavaly tavasszal rukkolt elő az őszre szánt egyik legnagyobb durranásával, amikor Dan Brown könyve, Az elveszett jelkép alapján berendelték sorozatterv pilotját, azonban az hiába került leforgatásra, már jó ideje nem tudni semmit róla hivatalosan. A helyzet ugyan mostanra sem változott, azonban a The Hollywood Reporter arról értesült, hogy az NBC továbbra sem hozott döntést, ami azt is jelenti, hogy nem utasította el élből a pilot epizódot, és a lap szerint komolyan fontolóra veszik a sorozat berendelését a 2021/22-es évadra, őszre. Akármi is lesz a döntés, azt jó eséllyel az elkövetkező hetekben meg fogják hozni, amikor kiderül, hogy még milyen projektekkel számolhatnak.

A Dan Dworkin és Jay Beattie által jegyzett projekt Robert Langdon, a Harvard egyetemen tanító jelkép-szakértő ifjú éveiről szólna, s benne a főhősnek veszélyes fejtörőket kell megfejtenie, hogy feltárjon egy globális összeesküvést. A főszereplő Ashley Zukerman mellett olyan színészeket szerződtettek kiemelt szerepekre, mint Valorie Curry, Eddie Izzard, Rick Gonzalez, Sumalee Montano és Beau Knapp.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások