Az Apple is hajlítható telefonon dolgozik

Az Apple is hajlítható telefonon dolgozik

2021. január 18. 23:10, Hétfő
A kijelzőt már tesztelik, miközben idén kisebb változtatásokra számíthatunk.

Az elmúlt két év során több különböző gyártó is bemutatta saját hajlítható okostelefonjait, amelyek ugyan a magas piaci árak miatt nem hódították meg a vásárlók széles rétegeit, mégis a következő fontos lépést jelentik ebben a szegmensben. A friss hírek szerint az Apple is követné a példát, idén azonban csak kisebb módosításokra szánják el magukat.

A Bloomberg számolt be a napokban az új értesülésekről, amelyek mind a 2021-es modelleket, mind pedig a jövőben esetleg piacra dobandó, saját első hajlítható típust érintik. Eszerint házon belül már dolgoznak a hajlítható telefonon, ennek kijelzőjét már tesztelik is, ez viszont azt jelenti, hogy a telefon prototípusa még nem áll készen, mindössze a panelt, annak jellemzőit vizsgálják. Jó eséllyel a Samsung példáját követnék, tehát a Galaxy Z Flip telefonokhoz hasonló kivitelre és élményre számíthatunk, viszont az is előfordulhat, hogy ez a készülék csak évek múlva bukkan majd fel a boltokban, mint ahogy az sem lehetetlen, hogy végül törlik az egész projektet és lemondanak ezen célkitűzésről.


Ami az idei évben várható okostelefonokat illeti, itt több kisebb változtatást említenek meg a beszámolóban. Az egyik ilyen lépés a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó lenne, ami azért érdekes, mert a cég még 2017-ben távolodott el ezen komponensektől, hogy ehelyett a Face ID névre keresztelt funkcióra támaszkodjanak. Szintén felmerül, hogy száműznék a töltő csatlakozóját, innentől kezdve tehát a töltés terén is a vezetéknélküli alternatíva maradna csak meg a listán, a töltőegységet továbbra is nélkülöznék a dobozokból, miközben a MagSafe-rendszert a MacBook Pro változatoknál vezetnék be, egyfajta újításként. Az iPad Pro esetében gyorsabb chipet és MiniLED-kijelzőt alkalmaznának, ez a tábla egy könnyebb és vékonyabb modellel együtt egészítené ki a családot.

A TSMC többször szerepelt a hírekben az elmúlt napokban, most az Apple kapcsán említették meg a céget, mivel egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a 3 nanométeres csíkszélességen gyártott chipek a jövő évben, annak második felében bukkannak majd fel, tehát ez a gyártástechnológia az A16 Bionic és az iPhone 14 párosa esetében jelenne meg – már amennyiben időközben nem változtatják meg az elnevezéseket, illetve a számozást.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások