Új külsőt kaphat a Windows 10

Új külsőt kaphat a Windows 10

2021. január 19. 23:14, Kedd
Az operációs rendszer tavaly elsősorban új funkciókat kapott, de hamarosan a külcsín kerülhet előtérbe.

A Windows 10 immár 5 éve a piacon van és a Microsoft a "soha ne változtass egy működő rendszeren" mottó alapján úgy volt vele, hogy a külsejét tekintve nem is nagyon akarta módosítani a szoftvert. Az operációs rendszer ugyan rendszeresen kapott néhány új funkciót, de azok nem voltak jelentősek. Az idén azonban változások várhatók, amelyek elsősorban a Windows 10 külsejét érintik majd.

A redmondi fejlesztők egy módosított kezelőfelületen dolgoznak, a projekt kódneve Sun Valley. Az új interfész az elképzelések alapján kapocs lehet a Windows 10 és a Windows 10X között. Ez többek között azt jelenti, hogy a hagyományos Windows 10 is egy olyan cselekvési központot és lekerekített sarkokat fog kapni, mint a Windows 10X.

A Windows Latest azt írja, hogy a Sun Valley frissítés belső kódja Windows 10++ és egy elsöprő vizuális fiatalítást jelent majd a szoftver számára. Az első Sun Valley kiadások már elérhetők, de az új interfész még közel sincsen kész. Vannak olyan változatok, amelyek a Microsofton belül hozzáférhetők, illetve olyanok is, amelyeket nyilvánosan is tesztelnek. A kettő között van egy új interfész-prototípus, amely kérésre az ablakok sarkait lekerekíti. A RoundedWindowCornersPrototype ugyanakkor egyaránt érinti a Start menüt, a Universal Windows Platform (UWP) alkalmazásokat és más korszerű területeket. A fejlesztők szerint a változtatások kifinomultak, de mégis feltűnőek és egy felfrissített megjelenítést kölcsönöznek az operációs rendszernek.

2019 december közepén vált ismertté, hogy megújítja az ikonokat és a logókat a Microsoft. Kiderült, hogy először a Windows Insider program résztvevői kapják meg az új ikonokat és logókat, majd más felhasználók is. Az első szakaszban a Számológép, a Groove Music, a Posta, a Hangrögzítő, az Óra, a Filmek+TV és a Naptár egészül ki az új ikonokkal, később más programok és szolgáltatások új ikonjai is elérhetők lesznek. Emellett egységesebb lett a Start menü is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások