Chiphiány miatt állnak le az autógyárak

Chiphiány miatt állnak le az autógyárak

2021. január 22. 08:37, Péntek
Több cég leállította gyártósorait, ez az első negyedév végéig kitarthat.

A pandémia tavalyi megjelenése, az emiatt bevezetett korlátozások több fontos piacon komoly visszaesést eredményeztek a vásárlói keresletben, az autógyártók számára viszont a lassú, fokozatos gyógyulás időszaka is nagyon nehéznek ígérkezik, mivel a területen drasztikus chiphiány alakult ki. Emiatt több gyártó leállítja saját üzemeit, ehhez a sorhoz csatlakozik most a Volkswagen.

A német óriás a Bloomberg most közzétett beszámolója alapján csak a kínai piacon több tízezer autót „vesztett el”, amit azzal magyaráznak, hogy a szükséges chipek hiánya miatt decemberben 50 ezer darabbal kevesebb autót állítottak elő, január folyamán pedig eddig újabb 10 ezer példány tűnt el, illetve késlekedik. A súlyos gondok elsősorban az Electronic Stability Program keretein belül vezetnek ehhez a kellemetlen jelenséghez, mivel a vezetést segítő, illetve a navigációs rendszerekhez szükséges komponensekből nem áll rendelkezésre elegendő példány. A kínai piac jelentőségét jól jelzi, hogy a gyártó autós tevékenységének mintegy 40 százaléka található itt meg, tavaly pedig még a csaknem 10 százalékos visszaesés ellenére is 3,85 millió autót szállítottak le az országon belül.

Ahogy említettük, a Volkswagen nem elsőként hozott ilyen döntést, a sor tulajdonképpen már hetekkel ezelőtt megindult, a Toyota például korábban szintén leállította egyik kínai telephelyét, de még a texasi bázison is hasonlóan cselekedtek, 40 százalékkal csökkentve ezzel az ott előállított Tundra várható darabszámát. A Ford a maga részéről egy hónapra állította le egyik németországi és egy amerikai gyárát, de ezzel egy időben több másik szereplő, így például a Daimler, a Fiat Chrysler, a Nissan és a Honda is figyelmeztetést adott ki, hogy problémák lehetnek a gyártási folyamatokban. A beszállítók a pandémia alatt álltak át a szórakoztató-elektronikai komponensekre, emiatt alakulhatott ki a most tapasztalható hiány, ennek orvoslása mindenképpen időt vesz majd igénybe.

Egyes szakértők már hónapokkal ezelőtt figyelmeztettek az akkor látható első aggasztó jelekre, nagyon úgy tűnik, hogy ezen figyelmeztetéseket nem vették komolyan (illetve a piaci szereplők, a beszállítók, nem bírtak ellenállni a csábításnak, és az autóiparral nem törődve módosították saját profiljukat).

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások