Hollywood komoly evakuációba kezdett

Hollywood komoly evakuációba kezdett

2021. január 22. 20:43, Péntek
Megkezdődött a tavaszi mozis premierek evakuálása.

Ahogy arra számítani lehetett, miután a nagy hollywoodi stúdiók a koronavírus-járvány miatt felszabadították a 2020-as tavaszi és nyári premierdátumaikat, majd pár hónappal később az őszieket és a télieket is, most a 2021-es tavaszi bemutatók időpontjai is erre a sorsra kezdenek jutni. Az elmúlt napokban legalábbis egymás után jelentik be a nagyobb stúdiók, hogy februárra, márciusra és áprilisra tervezett nagyobb premierjeiket mégsem fogják megtartani.

Ez persze dominóhatást is kivált egyben, hiszen azt jelenti a tavaszi filmek őszre kerülése, hogy az őszi filmek is jó eséllyel csúszni fognak. Például a Jared Leto főszereplésével készített Morbius amerikai premierjének hivatalos időpontja annak ellenére változott meg, hogy csak október nyolcadikán került volna bemutatásra. Mostantól kezdve január 21-ével érdemes számolni a film kapcsán.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások