155 millió előfizetőnél jár a Spotify

155 millió előfizetőnél jár a Spotify

2021. február 4. 23:01, Csütörtök
A stream-szolgáltató túlszárnyalta az előrejelzéseket, mégis veszteségesek.

A Spotify nyilvánosságra hozta a 2020-as esztendő utolsó negyedévével kapcsolatos eredményeit. A cég a tavalyi esztendő végén már 155 millió előfizetővel rendelkezett, amely az előző év hasonló időszakához képest 24 százalékos növekedést jelent. 2019 végén a platformnak még csak 124 millió fizető ügyfele volt.

Emellett - 2019 utolsó negyedévével összehasonlítva - 27 százalékkal emelkedett a havonta aktív felhasználók száma is, amely immár 345 millió. A negyedéves bevétel szintén nőtt és először lépte át a 2 milliárd eurót, konkrétan 2,17 milliárd eurót tett ki, amely 17 százalékos emelkedés.

Mindezek ellenére a vállalat 2020 utolsó negyedévében 125 millió euró, míg a teljes tavalyi esztendőben 581 millió euró veszteséget könyvelt el. 2019-ben ez az összeg még csak 186 millió euró volt. Az okok egyértelműen a megvalósított befektetésekre vezethetők vissza, többek között a podcastok területén, ugyanis a Spotify előszeretettel köt exkluzív megállapodásokat - például Joe Rogan amerikai podcast-készítővel. Ezenkívül számos felvásárlást is végrehajtott, decemberben például a Megaphone nevű, podcast-értékesítésre specializálódott vállalkozást vette meg 235 millió dollárért.

A stream-szolgáltató rendszerében több mint 60 millió zeneszám és 2,2 millió podcast található meg, a bevételek 66-70 százalékát a jogtulajdonosok kapják meg. A havonta aktív ügyfelek 25 százaléka hallgat podcastokat és az utóbbiak hozzájárultak ahhoz is, hogy a reklámbevételek a 2019 esztendő végéhez képest 29 százalékkal 281 millió euróra nőttek. Az előfizetésekből származó bevételek viszont csak 15 százalékkal emelkedtek és 1,89 milliárd eurót tettek ki.

Tavaly márciusban Michael Krause, a Spotify Európáért, Közel-Keletért és Afrikáért felelős ügyvezetője igazgatója elmondta, hogy elsősorban azért vannak komoly költségeik, mert, ha valaki agresszív módon növekszik, akkor ez ezzel jár együtt. Ráadásul befektetési szakaszban vannak. A vállalatot alapító és vezető Daniel Ek hangsúlyozta, hogy elsősorban a növekedésre összpontosítanak - minden piacon és annyira gyorsan, amennyire csak lehetséges. A stream-ajánlat 2020 júliusban 13 további európai államban, köztük Horvátországban, Oroszországban, Szerbiában és Szlovéniában vált elérhetővé. Január végén pedig kiszivárgott, hogy hangoskönyveket tesztel a platform.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások