Egészen vicces módon derült ki az új Pókember-film címe

Egészen vicces módon derült ki az új Pókember-film címe

2021. február 25. 10:28, Csütörtök
Ismét benne lesz a 'home' szó a Pókember-film címében.

Tegnap még csak bohóckodtak a mostani Pókember-reboot főszereplői a harmadik rész címével, azonban pár órája fény derült arra, hogy mit fogunk látni a film elején kiírva, ha az bemutatásra kerül a mozikban. Ugyanis a Sony jelenleg azt ígéri, hogy először csak moziban lehet látni majd a képregény-adaptációt.


A harmadik film címe végül Spider-Man: No Way Home lett, aminek egyelőre még nincs magyar fordítása, és alapesetben azt mondanánk, hogy az előzőek után talán ki lehetne találni, hogy miképp folytatják a sormintát, azonban a hazai forgalmazó vagy elrontotta a sormintát (mert nem hívták fel a figyelmét annak követésére), vagy pedig szimplán nem jutott senkinek eszébe megfelelő cím. Mindenesetre az első rész ugye Pókember: Hazatérés (Spider-Man: Homecoming), a folytatás pedig Pókember: Idegenben (Spider-Man: Far From Home) címre hallgatott.

Listázás a fórumban