Új célokat fogalmaz meg az 5G területén Európa

Új célokat fogalmaz meg az 5G területén Európa

2021. február 27. 09:49, Szombat
A középpontban az állami és a magán kezdeményezések lesznek.

Az Európai Bizottság a digitális korszak prioritásaival, köztük A digitális korra felkészült Európa című anyaggal kapcsolatos céljai részeként új befektetési célokat akar megfogalmazni az 5G területén. A testület a tervek alapján a 2030-ig érvényes digitális prioritásokat március 9-ig mutatja be hivatalosan és a távlati cél egyértelműen az, hogy csökkentsék az Európai Unió függőségét más államoktól és régióktól a fontos technológiák esetében.

Peter Stuckmann, az Európai Bizottság referense és a jövőbeli kapcsolati rendszerekért felelős vezetője megerősítette, hogy az 5G mindenképpen részét képezi majd a digitális prioritásoknak és ezen elképzeléseket akár egy miniatűr 5G-akciótervnek is lehet nevezni. A beruházási hangsúly az állami és a magán kezdeményezéseken lesz. Erre világított rá az Európai Beruházási Bank egyik tanulmánya is, amely a héten jelent meg, s szintén a minél gyorsabb európai 5G-kapacitáskiépítés mellett foglalt állást.

A szakember kifejtette, hogy a biztonságpolitikai kihívások miatt a testület megpróbál olyan intézkedéseket is beépíteni a programokba, amelyek segítségével erősíteni lehet az 5G-hálózatok biztonságát. Emellett az új 5G-célokat részletezni akarják az Európai Bizottság módosított 5G-akciótervében, ezt a dokumentumot várhatóan még az idén hivatalosan is bemutatják.

A korábbi, 2016-os 5G-akcióterv alapján minden európai uniós tagországban egy nagyvárosban be kellett vezetni az 5G-szolgáltatásokat 2020 végéig. A tagállamok azt is vállalták a 2018-as elektronikus kommunikációs kódexben, hogy a tavalyi esztendő vége előtt biztosítják a szükséges frekvenciákat. Egyik célt sem sikerült teljesíteni. Az okok között szerepelnek a koronavírus-járvány, a távközlési hálózatok biztonságával kapcsolatos aggályok és - néhány országban - az 5G állítólagos egészségügyi kockázataival kapcsolatban fellángolt vita.

Listázás a fórumban