Dél-Afrikában is hamisak a hatóságok szoftverei

Dél-Afrikában is hamisak a hatóságok szoftverei

2001. február 2. 22:27, Péntek
Az Ultra Network Solutions (UNS) vizsgálata szerint a dél-afrikai hivatalos szervek által használt Microsoft szoftverek 20-30 százaléka hamis, de egyes programok, mint például a Microsoft Office esetében, ez az arány elérheti az 50 százalékot is.

Az Ultra Network Solutions véletlenül döbbent rá, hogy a helyi hatóságok milyen nagy számban használnak hamis szoftvert, az UNS ugyanis éppen a helyi szervek hálózatán dolgozott.

Ken Marsdens szerint a magas számok nem a bűnözés, kalózkodás elburjánzására utalnak, hanem inkább arra, hogy az embereket nem tájékoztatták megfelelően a jogszerű vásárlás mikéntjéről. Az emberek egyszerűen nem értik, hogy hogyan juthatnak jogtiszta programokhoz.

A Microsoft termékek vásárlásával mindenki kap egy hivatalos szerződést, egy igazolást, amit meg kell őrizni. Gyakran ez a papír a rendszeradminisztrátorokhoz, vagy az adott számítógépet használó emberhez kerül. Ha a papír elvész, oda a használati jogosultság is. Sajnos sokan ezt nem értik meg.

Miután az UNS megtárgyalta a helyzetet a Microsofttal, a cég úgy döntött, hogy egy konferenciát szervez, melynek témája a programok jogszerű használata lesz. Az UNS reméli, hogy az előadások után javulni fog a helyzet, és a helyi hivatalos szervek legalizálják szoftvereiket.

A szellemi tulajdonnal igen rosszul bánunk a digitális korszakban. A kézzelfogható jelenlét hiánya és a könnyű másolhatóság miatt hamar megfeletkezünk a tulajdonjogról. Ha a szoftverekről van szó, gyakran nem értjük, vagy nem vesszük figyelembe azokat a szabályokat, melyek meghatározzák, hogy a programot hány gépre telepíthetjük fel, hányan használhatják, stb.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások