Szabadalom­sértés miatt fizethet az Intel

Szabadalom­sértés miatt fizethet az Intel

2021. március 4. 15:37, Csütörtök
Az ügyben több milliárd dollár a tét.

A Bloomberg értesülései alapján az Intel elveszítette azt a pert, amelynek keretében két szabadalommal kapcsolatos jog megsértésével vádolták meg. A két szabadalom a processzorok teljesítményének és sebességének a növelésével volt kapcsolatos.

A szabadalmak jelenlegi kezelője a VLSI Technology nevű cég. A dokumentumok korábban az NXP Semiconductor holland chipgyártó tulajdonában voltak. Az egyik eredeti benyújtója és első jogtulajdonosa 2012-ben a Freescale Semiconductor, míg a másiké 2010-ben a SigmaTel volt. Az utóbbit átvette a Freescale, majd azt 2015-ben az NXP. A chipgyártótól 2019-ben kerültek a VLSI Technology tulajdonába.

A társaság ügyvédjei azt állították, hogy az Intel szándékosan nem vizsgálta meg, hogy a technológiák használatával szabadalmat sért-e. Ezt az érvelést végül az esküdtek nem fogadták el, így az Intel megmenekült a még nagyobb büntetéstől. Az ügyet tárgyaló szövetségi bíróság így is 2,18 milliárd dollár megfizetésére kötelezte a konszernt, mert az indoklás szerint a VLSI Technology technológiáit engedély nélkül használta fel CPU-k gyártására. Amennyiben a teljes keresetet elfogadták volna az esküdtek, akkor az Alan Albright szövetségi bíró által megítélt összeg háromszor nagyobb is lehetett volna. A kártérítés ugyanakkor így is az egyik legmagasabb összeg, amelyet egy amerikai bíróság megítélt.

Az Intel jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen. A vállalatot képviselő ügyvéd többek között azzal érvelt, hogy a VLSI egy szabadalmi trollcég, amely négy évvel ezelőtt még nem is létezett és nem tervez, illetve készít termékeket, az egyetlen bevételi forrása a megítélt kártérítés. Az első szabadalom megsértéséért egyébként 1,5 milliárd, míg a másodikért 675 millió dollárt ítéltek meg az esküdtek és figyelembe vették az Intel azon érvelését, amely alapján az egyik szabadalom érvénytelen, mert a társaság munkatársai által kifejlesztett technikákat tartalmaz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban