Switch-klón játékpécé van érkezőben

Switch-klón játékpécé van érkezőben

2021. március 11. 17:57, Csütörtök
A Nintendo megoldásának külalakját veszi át egy hordozható PC, a játékokra fókuszálva.

Eredetileg még tavaly novemberben mutatta be saját fejlesztését az Aya névre hallgató startup, amely akkor egy korai szériát kínált az érdeklődőknek, közösségi finanszírozásra alapozva. Most jön a szélesebb közönségnek szánt változat, amely a PC-s játékokat teszi elérhetővé, ugyanazon hordozható kivitelben.

Az Indiegogo oldalán közzétett lapon számos információt megtalálunk, ebből rögtön kiderül, hogy ezúttal is az AMD Ryzen 5 4500U chipre építik a megoldást, amelyet az első, immár 7 nanométeren készülő, handheld játékeszközként hirdetnek. A külső erősen emlékeztet a Nintendo minikonzoljára, ami nyilván nem véletlen, hiszen a Switch az utóbbi években igencsak népszerűnek bizonyult, ebből pedig most állítólag készül egy nagyobb kijelzővel ellátott verzió. Az Aya-Neo a maga részéről a fent említett Zen 2 processzort, annak 6 magját, ahhoz kapcsolódóan pedig 2,3 és 4 GHz közötti órajelet, egy AMD Vega-vezérlőt, 16 GB LPDDR4X-memóriát, egy 500 GB-os vagy 1 TB-os NVMe-SSD háttértárolót, valamint egy kereken 7 hüvelykes, az 1280 x 800 pixel felbontást támogató kijelzőt kínál, összesen három USB-C csatlakozóval.


A fejlesztők állítása szerint a Windows operációs rendszert és annak főbb funkcióit alkalmazó kütyün még a Cyberpunk 2077 is elfut 30 fps mellett, bár ehhez nyilván alacsonyabb grafikai beállítást kell választanunk. A 60 fps szintje azonban több másik játék esetében elérhető, ezek között bukkan fel a Devil May Cry 5, a Resident Evil 3, valamint a Fallout 4, ám a nagyobb teljesítmény természetesen komolyabb fogyasztást is jelent, ezzel pedig a 3 cellás akkumulátor által kínált maximum 5-6 órás játékidő nem igazán lesz elérhető. A teljes töltéshez 90 perc lesz szükséges, a listán emellett gyorsulásmérő, D-Pad, a széleken elhelyezett gombok, néhány további gomb, valamint az úgynevezett rumble-motorok szerepelnek még.

A kampány még csaknem 1 hónapig tart, az első 24 óra alatt gyorsan 1 millió dollárt szedtek össze, a 698 dolláros példányokat ezzel el is kapkodták, így most 870 és 959 dollár között szerezhetünk be egy-egy példányt, a tároló méretétől függően.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások