Felfüggesztették a Xiaomi elleni amerikai szankciókat

Felfüggesztették a Xiaomi elleni amerikai szankciókat

2021. március 15. 20:08, Hétfő
A tárgyalóteremben komoly vereséget szenvedett a szövetségi kormány.

A távozó amerikai elnök, Donald Trump az utolsó hivatali napjaiban a befektetések megtiltásával még egyet belerúgott a kínai távközlési cégekbe. A korábban kihirdetett feketelista további 9 kínai gyártóval bővült, köztük volt a Xiaomi is, amelyet annak ellenére érintett hátrányosan a döntés, hogy nincs is jelen az amerikai piacon. Február elején a kínai társaság beperelte az Amerikai Egyesült Államokat, konkrétan az amerikai védelmi és a pénzügyminisztériumot az ellene hozott intézkedések miatt. A kínai cég tiltakozott az ellen is, hogy a Trump-kabinet "kínai katonai vállalatnak" nevezte.

Most ismertté vált, hogy a Xiaomi egyelőre nagyon eredményesen védekezett az őt hátrányosan érintő intézkedéssel szemben, hiszen az ügyet tárgyaló szövetségi bíróság azonnali érvénnyel hatályon kívül helyezte a gyártót sújtó amerikai szankciókat. Ezt a Xiaomi egyik szóvivője megerősítette a Handelsblatt gazdasági újságnak.

A kínai óriáscég a korábbi elnöki döntés miatt az év eleje óta a tőzsdei értéke több mint 30 százalékát veszítette el. A bírósági döntés után a hongkongi tőzsdén jelen lévő társaság közölte, hogy 10 milliárd hongkongi dolláros részvény-visszavásárlási programot hirdetett meg.

Ugyanakkor a szankciók felfüggesztése még nem jelent jogerős döntést. Rudolph Contreras szövetségi bíró az ítélete indoklásában szinte teljes egészében a Xiaomi által korábban hangsúlyozott érveket sorolta fel és jelezte, hogy a végleges döntés is kedvezőtlen lesz az amerikai védelmi minisztérium számára. A bíró előrevetítette, hogy a szaktárca köteles lesz törölni a feketelistáról a Xiaomit. Contreras többek között azt írta, hogy a bíróság némileg szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy ebben az ügyben valóban fontos nemzetbiztonsági érdekek sérültek-e.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások