Saját céget alapítottak a Mozilla mesterséges intelligencia kutatói

Saját céget alapítottak a Mozilla mesterséges intelligencia kutatói

2021. március 17. 17:35, Szerda
A szakemberek az átszervezések miatt kényszerültek erre a lépésre.

A Mozilla még tavaly augusztus közepén jelezte, hogy átszervezésekbe kezd, majd szeptemberben ismertté vált, hogy a szervezetnél bizonytalan a beszédtechnológiai, beszédfelismerési és beszédvezérlési részleg, valamint a vegyes valóság projektek jövője is. Az előbbi nevéhez olyan fejlesztések kapcsolódnak, mint a Firefox Voice, a Common Voice és a Mozilla DeepSpeech, de azok folytatása Kelly Davis távozása miatt bizonytalanná vált. A tavaly áprilisban bemutatott Plasma Bigscreen projekt által támogatott megoldások között is ott volt a DeepSpeech.

Most Kelly Davis és kollégái bejelentették, hogy megalapították a Coqui nevű startupjukat azért, hogy továbbra is a mesterséges intelligencián alapuló beszédkutatással foglalkozzanak. A céljuk az, hogy a rendkívül korszerű beszédtechnológiát nyílt forráskódú megoldásként az összes fejlesztő számára elérhetővé tegyék és az ne csupán a gépi tanulási szakértőknek legyen hozzáférhető. Ezt Davis írta a DeepSpeech program közösségi tagjainak küldött elektronikus levelében.

A tavaly jelzett átszervezéseknél az érintett szakemberek egy része nem tudott vagy nem akart beletörődni abba, hogy véget ért a munkája. A vállalkozás honlapján ezért azt írták, hogy felépítik a félbehagyott projekteket a Coqui keretében, amely egy olyan szervezet lesz, amely folyamatosan támogatni fogja e nyílt forráskódú törekvéseket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások