Erősen kezdett a Mortal Kombat a mozikban

Erősen kezdett a Mortal Kombat a mozikban

2021. április 25. 12:36, Vasárnap
A kritikák ugyan nem túl jók, de az MK rebootja érdekelte a nézőket.

Egy film sikere kapcsán nem az számít, hogy jó vagy rossz, hanem az, hogy hányan nézik meg az első napokban, amikor még a minőség nem tükröződik az adatokon, csak és kizárólag a marketing. És a jelek szerint a Mortal Kombat marketingesei nagyon ügyesen hálózták be a nézőket, hiszen amellett, hogy az HBO Maxon is a legnézettebb film volt az MK premierje napján, az amerikai mozikban is jól szerepel.

A film 9 millió dolláros pénteki nyitónapot produkált hazájában, ami a járványidőszak harmadik legerősebb eredménye a Godzilla vs. Kong első két hétvégi teljesítménye után. Ez a kezdés azt jelenti, hogy a film nagyjából 25 milliós nyitóhétvégét fog produkálni, ha minden a korábbi trendek szerint zajlik. Érdekesség, hogy előfordulhat, hogy ez a teljesítmény sem lesz elég az első helyhez, ugyanis az USA-ban a Demon Slayer című anime 9,5 milliós pénteket produkált.

Listázás a fórumban