A cél, hogy senki se feszengjen egy robottaxiban

A cél, hogy senki se feszengjen egy robottaxiban

2021. május 21. 10:48, Péntek
Fontos, hogy ne idegenkedjenek az emberek az autonóm gépkocsiktól.

Tavaly október óta Arizona 250 négyzetkilométernyi területén, illetve San Franciscóban már elérhetők a Waymo önállóan közlekedő taxijai. Dan Chu, a cég termékekért és felhasználói élményekért felelős vezetője, így elsősorban az ő feladata arról gondoskodni, hogy az emberek jól érezzék magukat egy robotjárműben. "A célunk az, hogy a Waymo One-t mindenki egy privát helynek érezze. Az utasaink kipihenhetik magukat az autóinkban vagy beszélgethetnek azokban anélkül, hogy azt éreznék, hogy egy idegen megzavarja őket. Sok visszajelzést kapunk azzal kapcsolatban, hogy valaki a saját kedvenc zeneszámait hallgatja vagy el is szundít anélkül, hogy azt érezné, egy idegen gépkocsiban van."

"Amikor közel tíz évvel ezelőtt elindítottuk a Google önállóan közlekedő járműprojektjét, akkor mindenki azt mondta, hogy ebből nem lesz semmi. Most viszont van egy robottaxi-szolgáltatás, amelyet bárki használhat. Az ajánlatot az egész Amerikai Egyesült Államokra és a világra ki akarjuk terjeszteni. De ez csak lépésenként valósulhat meg és eközben fel kell építenünk a technológiába vetett bizalmat. Ez számunkra sokkal fontosabb, mint azok a nagy ígéretek, amelyet a többi szereplő tesz. Minden város más. Chandlerben és Phoenixben sokkal több a gyorsforgalmi út és a kanyar, míg San Franciscóban szűk utcák vannak és több a gyalogos. Ezért is tesztelünk különböző környékeken" - jelentette ki a menedzser.


Dan Chu hozzátette, hogy nem csupán arról van szó, hogy valamilyen adatokat kell gyűjteni, hanem a megfelelő információkra a megfelelő helyeken van szükség, s azokat a szükséges szenzoroknak rögzíteniük kell. Különbség van aközött, hogy valaki egy autonóm rendszert képez ki vagy egy asszisztensrendszert, amelyet még egy sofőr felügyel. S attól tart, hogy ezt a különbséget a közvélemény előtt elhallgatják. Minden vállalatnak világosan kommunikálnia kell, hogy mit tud a rendszere és mit nem. Mindenekelőtt az a fontos, hogy egy várost vagy környéket kiszolgáljon egy szolgáltatás. Ehhez együttműködésekre van szükség, ők például olyan gyártókkal dolgozunk együtt, mint a Stellantis vagy a Jaguar Land Rover.

"Remélem, hogy a jövőben ez a verseny a biztonság erősítéséről fog szólni. Az USA-ban a közlekedési balesetekben elhunyt személyek száma annak ellenére növekszik folyamatosan, hogy egyre több biztonsági technológiát építünk be a járművekbe. Nálunk az a jelmondat, hogy a biztonság az első. Minél gyorsabban tudjuk a technológiát mindenki számára hozzáférhetővé tenni, annál több életet menthetünk meg" - szögezte le a Waymo termékekért és felhasználói élményekért felelős vezetője.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban