Felfut a Nintendo Switch gyártása

Felfut a Nintendo Switch gyártása

2021. május 6. 17:26, Csütörtök
A pandémia által előidézett kedvező helyzetet használná ki a Nintendo.

A konzolok területén belül a két nagy rivális mellett a darabszám tekintetében abszolút első Nintendóról, a cég háza táján megjelenő hírekről is rendszeresen beszámolunk. Legutóbb egy nagyobb kijelzővel érkező példány állítólagos megjelenéséről írtunk, most pedig a meglévő típus gyártásának felfuttatásáról értekeznek a források.

Ázsiai lapok számoltak be elsőként az értesülésről, miszerint a japán cég az idei pénzügyi évben (amely jövő márciusban zárul le) már összesen 30 millió ilyen készüléket szállítana le, ami az eddigi számok alapos növelését jelentené. Ezt elsősorban a pandémia által előidézett, számukra kifejezetten előnyös helyzettel magyarázzák, a vállalat vezetői úgy vélik, hogy bőven van még tartalék a szegmensben, még akkor is, ha a riválisok ezen szám közelébe sem érhetnek. Jó példa erre, hogy a PS5 a rendkívül erős kereslet ellenére is mindössze 8 millió példányban kelt el, a Microsoft valószínűleg 5 millió körüli darabszámban adta el saját új fejlesztését, miközben a Switch már 84 milliónál jár, a mostani negyedév végére pedig elérheti a 110 milliós példányszámot (a Wii eközben 101 milliót ért el debütálása óta).

Az általános készlethiány persze befolyásolhatja a fenti terveket, mivel azonban a Nintendo fejlesztései igencsak érett, már bejáratott komponensekre épülnek (lásd az nVidia Tegra X1 típusú chipjét), ezeket kevésbé érinti a legfejlettebb technológiával dolgozó gyártósorok szűkös kapacitása, azok maximális kihasználtsága. A fő alkatrészek utánpótlása jelenleg megfelelőnek tűnik, kérdés viszont, hogy ez miként alakul majd az elkövetkező hónapokban. Azt már az év elején jelezték, hogy a vásárlói kereslet élénkülését ők is megérezték, akkor azonban mindössze annyit árultak el, hogy a jövőben ez akár negatív következményekkel is járhat.

Ahogy említettük, eközben tartja magát az erősebb, kereken 7 hüvelykes kijelzővel érkező Switch Pro esetleges megjelenéséről szóló pletyka, ez a készülék az idei évben bukkanhat fel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások