102 millió eurós büntetést kapott Olaszor­szágban a Google

102 millió eurós büntetést kapott Olaszor­szágban a Google

2021. május 13. 22:58, Csütörtök
A helyi versenyhivatal szerint a keresőcég visszaélt a piaci pozíciójával.

Az olasz versenyhivatal, az Autorita' Garante Della Concorrenza E Del Mercato (AGCM) bejelentette, hogy 102 084 433,91 eurós pénzbüntetést szabott ki az Alphabet Inc., a Google LLC és a Google Italy S.r.l. cégekre, mivel azok az álláspontja szerint megsértették az Európai Unió működéséről szóló szerződés 102-es cikkelyét. A hivatal rámutatott, hogy a Google mind az Android operációs rendszer, mind a Google Play Store alkalmazásbolt esetében meghatározó piaci pozícióban van és így kontrollálni tudja a fejlesztők tevékenységét. Az Android pedig az Olaszországban működő okostelefonok háromnegyedén található meg.

A GMCA közölte, hogy a Google konkrétan azzal sértette meg az előírásokat, hogy az Enel X Italia olasz energiaipari óriáscégnek nem engedte meg a JuicePass szoftver Android Auto-kompatibilis verziójának a kifejlesztését. A JuicePass az elektromos meghajtású járművek feltöltését teszi lehetővé. A lefolytatott vizsgálat szerint a Google két éven át kizárta a programboltjából a JuicePass kompatibilis változatát. Az alkalmazás a Google Térképek szoftverével konkurál, amely lehetővé teszi az elektromos töltőállomások utáni kereséseket. Az Enel fejlesztése viszont sokkal szélesebb körű szolgáltatásokat kínál, köztük vannak a töltőállomás-keresések, a töltési folyamat kezelése és az egyes töltőállomásokon való időpontfoglalások.

A AGCM tavaly októberben vizsgálatot kezdeményezett az Apple, a Google és a Dropbox felhőszolgáltatása ellen. A hivatal az eljárás elindítását azzal indokolta, hogy az érintett társaságok cloud-ajánlatainak (iCloud, Google Drive, Dropbox) működésével szemben számos panaszt kapott, s azok benyújtói elsősorban a tisztességtelen üzleti magatartást és az olasz fogyasztóvédelmi előírásokat megsértő gyakorlatokat emelték ki. Ezt követően külön eljárás indult a Google ellen azért, mert az internetes reklámok területén visszaélt a piaci hatalmával.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások