Hivatalos: nem lesz Windows 10X

Hivatalos: nem lesz Windows 10X

2021. május 20. 17:28, Csütörtök
A Microsoft véglegesen letett az új változat kiadásáról.

Másfél héttel ezelőtt Brad Sams, a Petri.com szerkesztője szellőztette meg azt az információt, hogy a Microsoft határozatlan időre jegelte a Windows 10X verzió fejlesztését. Az értesülést később - a saját forrásai alapján - megerősítette a Windows Central egyik munkatársa is. A kiszivárgott hírek szerint a Microsoft már februárban teljes mértékben leállította a Windows 10X tesztjeit és ehelyett úgy döntött, hogy a Windows 10 frissítésére összpontosít. A cél az operációs rendszer optikai és funkcionális megújítása, amely a várhatón ősszel érkező Sun Valley nevű frissítés keretében valósulhat meg.

Most John Cable, a Microsoft programmenedzsmentért és Windows szolgáltatásokért felelős alelnöke a Windows 10 májusi frissítésével (21H1) kapcsolatban nyilvánosságra hozott blogbejegyzésében tért ki a Windows 10X további sorsára is. Az információk az anyag egyik részében szinte el voltak rejtve, mint ha a konszern - érthetően - nem akarta volna reklámozni a hírt.

A menedzser közölte, hogy az óriáscég alapos megfontolás és az ügyfelekkel való intenzív eszmecsere után megállapította, hogy a Windows 10X számára kifejlesztett újdonságok annyira jók, hogy azokat mindenképpen egy szélesebb közönségnek kell elérhetővé tenniük. Ezért leállítják a Windows 10X fejlesztését és minden kapcsolódó funkciót és újítást a Windows 10-be integrálnak. A konténer-technológia, a javított beszédirányítás és érintő billentyűzet mind a Windows 10 aktuális változataiba fognak bekerülni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások