Bemutatkozott az elektromos Ford F-150

Bemutatkozott az elektromos Ford F-150

2021. május 22. 18:53, Szombat
A cég lerántotta leplet pickupjáról, amellyel akár otthonunkat is elláthatjuk árammal.

A napokban mi is beszámoltunk arról, hogy az amerikai gyártó hamarosan lerántja a leplet új fejlesztéséről, amely elsősorban a Teslának fájhat, hiszen ez utóbbi cég már két évvel ezelőtt beharangozta saját Cybertruck modelljét, amely azóta is várat magára. Az F-150 elektromos változata több érdekes húzást tartalmaz, a hivatalos ár sem vészes.

A hivatalos közleményből, valamint az alább beágyazott videóból kiderül, hogy a pickup külsejét tekintve nem sokban különbözik a korábbi, hagyományos meghajtásra épülő példányoktól, ezzel kapcsolatban elsősorban az elülső lámpák, valamint a LED-fénysor tűnik fel az érdeklődőknek. A motorház persze nem a megszokott, 5 literes V8-egységet rejti, hanem egy méretes csomagteret, amelynek elérése is könnyebb lesz, hiszen a rács a motorházzal együtt emelkedik fel. Az autó összesen 11 aljzatot kínál, ebből 4 itt helyezkedik el, viszont a különböző kütyük feltöltése mellett akár otthonunk áramellátása is megoldható, hiszen a meglehetősen nagy akkumulátor a Ford Intelligent Backup Power révén az áramszünetek idején erre is alkalmazható. A csomagtér amúgy vízálló, alján pedig egy dugó is található, a mosás utáni gyors leeresztés érdekében.


Az elektromos motor itt is a jármű alján helyezkedik el, ez 563 lóerőt biztosít, ezzel a 100 km/h-s iram alig 4,5 másodperc alatt érhető el. Az alapmodell esetében a hatótáv 370 km, ez viszont a drágább változattal csaknem 500 km-re tolható ki, a járművel pedig csaknem 5 tonnás súlyt vontathatunk, amennyiben erre szükség van – ez tulajdonképpen megegyezik a hagyományos változatok hasonló adatával. A hátsó felfüggesztés független, ez segíthet az élmény javításában, a piaci megjelenés azonban csak jövő tavasszal esedékes, tehát csaknem egy teljes évet várnunk kell még az első példányok befutására.

Az alap változat ára a tengerentúlon 40 ezer dollártól indul, az XLT trim esetében ez 53 ezer dollárra emelkedik – a gyártó jelenleg 100 dolláros foglaló ellenében regisztrálja az előrendeléseket.

Listázás a fórumban