Adatköz­pontokban aludtak a Microsoft munkatársai

Adatköz­pontokban aludtak a Microsoft munkatársai

2021. június 18. 11:02, Péntek
A cég dolgozói alkalmazkodtak a különleges helyzethez és éltek a felkínált lehetőségekkel.

A CNBC írta meg, hogy a koronavírus-járvány időszakában a Microsoft szervercentrumokban és más helyeken tevékenykedő alkalmazottja a számítógépek mellett aludtak. Ennek több oka is volt: az egyik, hogy a járványhelyzetben elkerüljék a hazaúttal és a munkahelyre közlekedéssel járó szituációkat, illetve időt takarítsanak meg. Volt olyan is, aki eleve éjszakai műszakra volt beosztva és úgy ítélte meg, hogy fáradtan, a korlátozások közepette inkább nem fog hazaindulni.

Kristen Roby Dimlow, a Microsoft személyzeti vezetője azt nyilatkozta, hogy nagyszerű történeteket hallott olyan emberekről, akik a számítógép-központokban aludtak. Erre többnyire azért került sor, mert néhány országban komoly lezárások voltak a koronavírus-járvány miatt és felkínálták azt a lehetőséget a munkatársaik számára, hogy alhatnak a létesítményekben, hogy így kerüljék el az utcai lezárások miatti dugókat és nehéz hazajutást.

Ugyanakkor nem mindig váltak munkásszállókká a szervercentrumok. Gyakran előfordult, hogy a Microsoft a közelben lévő szállodákban vett ki a dolgozóinak szobákat. A lehetőséget egyébként azért vezették be, mert sokan csak tömegközlekedve tudtak volna beutazni a munkahelyükre, illetve onnan hazamenni, azonban az Amerikai Egyesült Államok egyes részein nem túl népszerűek a buszok.

A lehetőséggel általában azok éltek, akiknek a hardverek kiesése vagy karbantartása miatt amúgy is a létesítményekben kellett tartózkodniuk. Noelle Walsh, a Microsoft felhőműveletekért felelős vezetője közölte, hogy sok rendszergazda otthonról is tevékenykedhetett. A zavartalan működés biztosítása különösen fontos volt, mert a járványhelyzetben nagyon népszerűek lettek a felhőszolgáltatások, például a Microsoft Teams.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások