Lassan csökkennek a GPU-árak

Lassan csökkennek a GPU-árak

2021. június 23. 15:52, Szerda
Májushoz viszonyítva már jelentős az eltérés, a helyzet az ünnepek táján normalizálódhat.

A grafikus kártyák friss generációja a pandémia és a kriptobányász-hullám miatt talált kiemelkedően erős keresletre, amelyet a készlethiány tovább súlyosbított, ez pedig igencsak jelentős áremelkedést idézett elő. A napokban arról írtunk, hogy a bányászatra specializálódott személyek és szervezetek csak az első negyedévben 700 ezer GPU-t kaparintottak meg, a jelek szerint azonban végre elindult a fokozatos árcsökkenés.

A német illetőségű 3DCenter június 20-án tette közzé saját adatait, amelyek az ottani jelentősebb forgalmazók, így például a Mindfactory, a Caseking, valamint a Computeruniverse számaira épülnek. Ebből az derül ki, hogy májushoz viszonyítva már jól látszik az árak mérséklődése, ezek azonban még mindig magasan az ajánlott szinteken felül maradtak, vagyis normalizálódásról egyelőre nem beszélhetünk. Mégis, a május közepén a GeForce-kártyák esetében mért, 300 százalék feletti csúcs helyett júniusban már „csak” 191 százalékos szinten tartózkodtak az átlagos árak, vagyis az nVidia friss típusai durván kétszer annyiba kerültek, mint ahogy azt a gyártó maga eredetileg ajánlotta.

Amennyiben az utóbbi egy hónapban mért (és a grafikonon jól felvázolt) trend folytatódik, nagyjából az év végére, vagyis az ünnepi szezonra érhetjük el a hivatalosan ajánlott árakat, vagyis addigra állhat vissza a normálisnak tekinthető helyzet. Érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy a Radeon RX 6000-sorozat esetében egy némileg eltérő képet látunk, hiszen ott már május közepén, vagyis egy hónappal ezelőtt, megfigyelhető volt egy mérsékelt csökkenés, amelyet júniusban (tehát az utóbbi 1-2 hétben) már ismételt emelkedés követett, ezzel pedig a két rivális sorozat átlagos árai nagyon közel kerültek egymáshoz. Az árak és a darabszám tekintetében többek között az eltérő gyártástechnológia játszott komoly szerepet, az AMD ugyanis a nagyon népszerű, 7 nanométeres csíkszélességre szavazott (amelyre számos másik cég is igényt tart), miközben az nVidia maradt a 8 nanométernél, számukra viszont a kriptobányászok okoztak némi fejtörést.

A további csökkenéshez természetesen a kínálat erősödése is szükséges lesz, ezzel kapcsolatban a nyár vége és az ősz kezdete táján látunk majd további fejleményeket.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások