Szeptemberben jön az Xperia 1 és 5 III

Szeptemberben jön az Xperia 1 és 5 III

2021. július 7. 13:46, Szerda
Elhúzódik a megjelenés, a kereskedelmi ár pedig nem lesz alacsony.

Még április folyamán számoltunk be arról, hogy végre bemutatkozott a friss Xperia-család, akkor pedig megismerhettük a fontosabb hardveres és szoftveres jellemzőket. Most a hivatalos megjelenési dátum és az árak váltak elérhetővé, ezek azonban egy nem túl kedvező képet tárnak elénk.

A Sony a múlt héten közölte, hogy az Xperia 1 III szeptember folyamán fut majd be az Egyesült Államokban, akkor azonban nem tettek említést az olcsóbb, némileg szerényebb hardverrel ellátott változatról, annak várható debütálásáról. Ezt a napokban követte az újabb hivatalos bejelentés, amelyben már az európai árakat közlik velünk, ebből pedig kiderül, hogy mind az Xperia 1 III, mind pedig az Xperia 5 III szeptember hónapban bukkan majd fel a kontinensen, a hivatalos ár pedig sorrendben 1300 és kereken 1000 euró lesz. Ez várhatóan nem teszi majd nagyon népszerűvé az új készülékeket, azonban ezek néhány érdekes jellemzővel futnak be, így a helyzet nem teljesen reménytelen.

A főszerepben egyértelműen a kameramodulok vannak, ennek kapcsán a kettős PDAF-érzékelőket emelik ki, de a ZEISS optika, valamint a szerintük egyedülálló telefotórendszer sem mellékes részlet. A teljesítményt mindkét készüléknél a Snapdragon 888 biztosítja, ehhez 8 GB memória és egy 128 vagy 256 GB-os tároló csatlakozik, az 5G megfelelő támogatásával, valamint egy 6,1 hüvelykes OLED FHD+ kijelzővel, amelyet a Gorilla Glass 6 felület véd. Az üzemidőért egy 4500 mAh-s akkumulátor felel, ez a 30 wattos gyorstöltést kezeli, amelynek révén alig fél óra alatt érhetjük el az 50 százalékos töltöttségi szintet.

A megjelenés tehát két hónap múlva esedékes, meglátjuk, mire megy a japán gyártó az új típusokkal.

Listázás a fórumban