Alex Kidd in Miracle World DX

Kiadó: Merge Games
Fejlesztő: Merge Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium 4 1,8 GHz-es processzor, Intel HD Graphics 4000-5000, 4 GB RAM, 4 GB HDD
Hasonló játékok: Alex Kidd: The Lost Stars
Kategória: platformer

A játékostársadalom zöme egyetért abban, hogy vannak olyan legendás alkotások, melyekhez egyszerűen nem szabadna hozzányúlni és feldolgozást készíteni belőlük. Az Alex Kidd in Miracle World például alighanem sokkal jobban járt volna, ha megmarad muzeális értéknek!

Magyarországon hozzánk hasonlóan sokan csak tetemes késéssel jutottak hozzá az olyan, mára legendássá vált játékgépekhez, mint a Sega Master System. Tűkön ülve vártuk az NSZK-ból hazalátógató rokonokat, hogy elhalmozzanak minket a távoli unokatestvérek kinőtt ruháival és megunt játékaival. Sokunk így találkozott életében először játékkonzollal. Hozzánk is így jutott el a rendszerváltás derekán a Sega legendás masinája – hozzátennénk, még ma is működik – az első kazettákkal, melyek között ott volt az Alex Kidd in Miracle World is. Nem szerettük, hiába jöttek át a szomszéd gyerekek, alig tudtunk továbbjutni az első pályákon, így inkább más, könnyedebb, közérthetőbb játékokkal ütöttük el a szabadidőt.

Az Alex Kidd emiatt hozzánk hasonlóan sokak számára maradt meg homályos foltként a múltból, egy beteljesületlen szerelemként, hiszen hiába veselkedtünk neki több ezerszer – akkoriban nem volt ilyen dömping a játékok terén, sokszor évekig semmi újdonság nem jutott el hozzánk –, mégsem sikerült eljutni benne a történet közepéig sem. Hogy mi értelme volt ennek a brutális nehézségi szintnek? Már akkoriban sem értettük, de amikor beharangozták, hogy érkezik a legenda feldolgozása, reménykedtünk benne, hogy ezen a téren lesz azért némi változás. Lett is, de eléggé izzadtságszagúnak tűnik az egész, miközben az Alex Kidd in Miracle World DX sajnos mai szemmel sem nevezhető éppenséggel kellemesnek. Ne szaladjunk azonban ennyire előre!




A Merge Games fejlesztői részben alaposan hozzányúltak a játékhoz, részben viszont gyakorlatilag szinte semmit sem csináltak vele. A grafika például óriási változásokon esett át, azonban nagyjából ez minden, amit elmondhatunk a feldolgozásról! A játékmenet például bár néhány helyen bővült, összességében azonban ugyanolyan játszhatatlan maradt az egész, mint annak idején, ebből fakadóan pedig a történethez sem nyúltak hozzá. Hősünk egy Alex Kidd nevű fiatal harcművész – tegye fel a kezét, aki annak idején nem egy kismajomnak nézte –, aki egy különleges fantáziavilágban megtudja, hogy van némi köze az uralkodói családhoz, és a bajba jutott királyság sorsa csak rajta múlik, ezért körbe kell pofoznia mindenkit azért, hogy elérje célját, és leigázza a trónbitorlót.

Mint említettük, a játékmenet terén az Alex Kidd in Miracle World gyakorlatilag semmit sem változott. Egy oldalnézetes platformerről van szó, melyben a tér négy irányába, de főként lefelé és jobboldalra tudunk közlekedni hősünkkel, miközben a legkülönfélébb akadályokon és szívatásokon kell átverekednünk magunkat. Nem elég, hogy a pályák dugig vannak a legkülönfélébb szörnyetegekkel, ráadásként még gyűjtögetni is tudunk, amihez különféle blokkokat verhetünk szét.

Némelyek biztos ajándékot, mondhatni valami jó dolgot adnak a kezünkbe, de a halálfejes és kérdőjeles darabokból valamilyen kellemetlenség bújik elő, amivel igencsak nagy borsot tudunk törni az orrunk alá. Alapvetően nem is érdemes kockáztatni, mert ha a klasszikus játékmódban élvezzük Alex kalandjait, akkor összesen három életünk van egy-egy pályára. Nem vicc, ha nem jutunk el a végére, mindig újra és újra elölről kell kezdenünk az egészet, akárhányszor meghalunk. Márpedig meghalni igencsak könnyű lesz itt, és ebben rejlik a végeredmény kapcsán a feketeleves.




Az Alex Kidd in Miracle World DX ugyanis ki kell mondani: játszhatatlan. Már három évtizeddel ezelőtt sem tudtunk mit kezdeni vele, de mai formájában sem sikerült továbbjutnunk a második pályán. Nemcsak a kevés élet jelent problémát, hanem az is, hogy a készítők nagyon sok helyen alkalmaztak teljesíthetetlennek tűnő feladatokat. Rögtön az első pályán ott lesz egy olyan vízalatti szörny, melyen olyan nehéz túljutni, hogy ha csak nem próbálkozhatunk egymás után újra meg újra nagyon sokszor, akkor esélyünk sem lesz a továbbjutásra.

Mivel bizonyára a készítők érzékelték, hogy ezt a nehézségi szintet – ami a Dark Soulshoz viszonyítva is félelmetes – nem igazán veszi majd be a játékosok gyomra, ezért készítettek egy beállítási lehetőséget, ami végtelen életet ad a kezünkbe. Ilyenkor is meghalunk, de az előző mentési ponton éledünk fel, és nem kell a legelejétől kezdeni a játékot. Így sem túl egyszerű, ellenben lehetőséget ad arra, hogy könnyebben teljesítsük az akadályokat. Számunkra még így is jelentett némi kihívást, ugyanakkor a legnagyobb élmény az volt, hogy végre láthattuk, annak idején miről maradtunk le, hiszen csak álmodoztunk arról, milyen pályák várhatnak ránk a játék hátralévő részében. 2021-ben kiderült, amiért nem lehetünk elég hálásak a készítőknek.




A mechanizmusról még érdemes azért elmondani, hogy nagyjából ugyanazok a hibák maradtak meg a feldolgozásban, mint az eredetiben. Az elképesztő nehézséget például gyakori pontatlanság koronázza az irányíthatóság terén, aminek köszönhetően nagyon sokszor azért bukunk el feladatokat, mert lehetetlen kiszámolni, hogy hősünk pontosan hová érkezik majd egy-egy ugrás után. Különösen az ügyességi feladványoknál kifejezetten nagy kellemetlenségeket tud okozni mindez, olyan esetekben pedig pláne, amikor egyszerre kellene ügyeskednünk és harcolnunk, hiszen nem ritka, hogy ez a két elem egyszerre, vagy egymás után váltakozik meglepően gyors tempó társaságában.

Magáról a feldolgozás minőségéről annyit, hogy a készítők jó munkát végeztek, kifejezetten nagy élmény ránézni az egykori pixelhalmazból lett új helyszínekre vagy karakterekre. Folyamatosan váltogathatunk a klasszikus és a mai grafika között, aminek köszönhetően csakhamar kiderül, hogy gyakorlatilag centiméterről centiméterre leutánozták az eredetit, hol makulátlan hűséggel adózva a nosztalgiafaktor előtt, hol olyan újszerű látásmóddal, hogy rá sem lehet ismerni az egykori szereplőkre vagy helyszínekre. Ezen a téren maximális a főhajtás a készítők előtt, és azért is, hogy mertek újítani is közben, ezáltal például sok esetben belefuthatunk alternatív pályarészekbe, főellenfelekbe és így tovább. Apróságok ezek, de a legnagyobb rajongók biztosan örülnek majd neki.




Grafika: Alapvetően nem csúnya a játék, pláne az eredetihez mérten óriási a fejlődés, de azért nyilván egy kicsit jobban is odatehették volna magukat a készítők, ha már egyszer ennyire modernizálták az egészet. Az Alex Kidd in Miracle World DX tehát ezen a téren is felemás benyomást kelt: ha az eredetit nézzük, akkor szép, ha viszont egy mai platformerhez viszonyítjuk, akkor van lemaradása bőséggel. Ellenben az optimalizálásra nem lehet panasz, sok-sok éves gépeken is kényelmesen futtathatjuk.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Annak idején sem volt tökéletes ezen a téren a játék, és meglepő módon a készítők az összes irányítási hiányosságot átörökítették, aminek köszönhetően a feldolgozott Alex Kidd kifejezetten gyakran válik frusztrálóvá. A kezelőfelülettel különösebb gondok nincsenek is, az irányítás viszont nagyon sokszor nevezhető kellemetlenül pontatlannak.

Játszhatóság: Ha három élettel próbáljuk meg teljesíteni a játékot, és semmi sem tud kihozni minket a sodrunkból, akkor az Alex Kidd feldolgozása garantáltan életünk végéig nyújt majd nekünk újabb élményeket, pontosabban inkább idegeskedést, hiszen esélyünk sem lesz a végigjátszásra. Végtelen élettel azonban meglepően hamar el lehet jutni a végére, ha kellően kitartóak vagyunk, mindössze 6-8 óra az egész.

Intelligencia, nehézség: Aki figyelmesen olvasta a fenti sorokat, az bizonyára tudja már, hogy a Dark Souls egy laza délutáni kikapcsolódás ehhez viszonyítva. Ha kikapcsoljuk a három élethez kapcsolódó limitet, akkor sem lesz egyszerű a dolgunk, de legalább nem kell újra és újra elölről kezdenünk a kalandot, noha az idegesítő hibák – a pontatlanság, a direkt szívatások – elég nehézzé teszik az egészet.

Hangok, zene: Teljesen átlagos ezen a téren a játék, gyakorlatilag az eredeti hangok, effektek és zenék lettek újra felhasználva benne, ami nem volt éppenséggel rossz döntés, de azért egy kicsit jobban is hozzányúlhattak volna, ha már a kinézethez ilyen mértékben sikerült.

Összegzés: Mindent összevetve az Alex Kidd in Miracle World DX az utóbbi idők egyik legfeleslegesebb feldolgozása lett a sorban. Ennek az oka, hogy már annak idején is óriási közutálatnak örvendett a rajongók körében a brutális nehézségi szint miatt, és ha valaki ragaszkodik a hagyományokhoz, akkor ma is pontosan ugyanazok a hibák jellemzők rá. Végtelen élettel okozhat pár kellemes percet, de ilyenkor a nosztalgiafaktor nem teljesedik ki igazán, illetve a többi probléma kerül nagyon előtérbe. Azt nem mondanánk, hogy érdemtelen a figyelemre, de gondolkodás nélkül tucatnyi arra érdemesebb játékot tudnánk felsorolni a kilencvenes évek elejéről vagy a nyolcvanas évek végéről, melyekkel senki sem foglalkozott még korábban.