Jeff Bezos is eljutott a világűrbe

Jeff Bezos is eljutott a világűrbe

2021. július 21. 15:26, Szerda
Érdekes csapattal indultak útnak, amely gond nélkül zajlott le.

A napokban számoltunk be arról, hogy az űrturizmust alaposan kibővíteni szándékozó Virgin Galactic első útja sikerrel zárult, akkor pedig már azt is tudtuk, hogy a Blue Origin lesz a következő a sorban. Jeff Bezos cége végre is hajtotta első, immár emberekkel lebonyolított fellövését, különösebb gond pedig itt sem merült fel.

A YouTube oldalán közzétett videóban azt vehetjük szemügyre, ahogy a New Shepard az előzetes terv szerint a magasba emeli a négyfős legénységet, a gyorsítórakétáról leválva nagyjából 3 percen át a súlytalanság élményét biztosítja a fedélzeten lévőknek, majd pedig probléma nélkül visszatér a felszínre, ahogy azt korábban már 15 alkalommal láthattunk – igaz, az előzetes tesztek során nem mindig volt tökéletes a repülés. Esetükben egy nagyon egyszerű, vertikális pályáról van szó, viszont a riválissal ellentétben ők a Kármán-vonalat is átlépik, ezzel nagyobb magasságba (illetve szerintük valóban a világűrbe) jutnak el az erre kijelölt legénységgel.


A cégvezető és testvére mellett egy 18 éves holland gimnazista, valamint egy, eredetileg még a hatvanas években űrutazásra készülő, majd pedig arról lemaradó pilótanő tartózkodott a kapszulában, ők vettek részt az első, emberekkel lebonyolított küldetésen. A hordozórakéta külön tért vissza a felszínre, ez a SpaceX típusaihoz hasonlóan szintén többször felhasználható, maga a repülés pedig teljesen autonóm módon zajlott le, nagyjából 11 perces időtartammal. Kiemelik, hogy ők érték el elsőként az űrt, hiszen a Virgin Galactic nagyjából 80 km-es magasságba jutott csak el, viszont ez a mi szempontunkból kevésbé lényeges – arról nem is beszélve, hogy az orosz fél már jóval korábban, a kilencvenes években, az izgalmas utakra befizető személyeket küldött fel saját űrállomására.

A tervekben egy nagyobb és bonyolultabb rakéta, a New Glenn, megépítése szerepel, ezzel már újabb területen vennék fel a kesztyűt, szorosabb versenyt generálva a SpaceX megoldásaival.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások