Érkezőben az AMD Radeon RX 6600

Érkezőben az AMD Radeon RX 6600

2021. július 27. 09:45, Kedd
Az AMD is lefelé bővít, a család két szerényebb tagja mutatkozhat most be.

A grafikus kártyák területén az nVidia jelezte nemrég, hogy szerényebb példányokkal egészítik ki a jelenlegi generációt, miközben az AMD azt árulta el, hogy a meglévő típusok hivatalos támogatását szűkítenék. Most két további változat van érkezőben, legalábbis a külsős jelentések szerint.

Az elmúlt hetekben több lap is beszámolt arról, hogy a soron következő lépés a Radeon RX 6600 és 6600 XT piacra dobása lesz, bár egyes források azóta már eltávolították a korai bejegyzéseket. Az mindvégig biztosnak tűnt, hogy hamarosan megismerhetjük majd a szerényebb típusokat, most pedig egy újabb beszámolóban igazolják ezt, mégpedig egy konkrét megjelenési (bemutatkozási) dátummal együtt. Eszerint a 6600 és a 6600 XT augusztus 11-én mutatkozik majd be, a forrás szerint pedig elegendő példány áll rendelkezésre a megfelelő rajthoz, ami némileg meglepő, hiszen továbbra is komoly hiány jellemzi ezt a szegmenst.

Azt a korábbi kiszivárogtatások révén tudjuk, hogy a Radeon RX 6600 XT a Navi 23 XT jelzésű grafikus vezérlőre épül, amely összesen 2048 stream processzorra támaszkodik. Ehhez 8 GB GDDR6-emória, egy 128 bites memóriabusz, valamint 32 MB Infinity Cache csatlakozik, bár az órajellel kapcsolatban eddig még hozzávetőleges számokat sem láttunk. A hivatalos ár 400 dollár körül lehet majd, a teljesítmény pedig nagyjából az RX 5700 XT és a GeForce GTX 1080 Ti szintjét közelítené meg. Az RX 6600 ezzel szemben a Navi 23 XL chipet kapná meg, 1792 stream processzorral, 4 vagy 8 GB memóriával, ugyanazon busszal és gyorsítótárral, vagyis az eltérés nem lesz hatalmas – viszont a teljesítményről eddig külsős beszámolók és előrejelzések sem bukkantak még fel.

A várható árat sem ismerjük még, az igazán fontos kérdés azonban nyilván az elérhetőség lesz.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások