Új előzetest kapott a várt démonos horror

Új előzetest kapott a várt démonos horror

2021. július 22. 13:42, Csütörtök
Most végleg megtudtuk, milyen lesz a Demonic.

A minap érkezett meg a Neill Blomkamp által rendezett Démoni (Demonic) teaser előzetese, és már a teljes trailerjét is megnézhetjük a filmnek, mely ugyan nem kiemelt produkció, de jó marketing kampánnyal minden bizonnyal el lehet érni azt, hogy sok potenciális mozizónak felkeltse az érdeklődését.


Blomkamp eddig három filmet rendezett. Míg a sztármentes District 9 2009-ben pusztán előzeteseinek és koncepciójának köszönhetően 37 millió dolláros nyitóhétvégét ért el Amerikában (és még legjobb filmes Oscar-jelölést is kapott), addig a Matt Damonnel felturbózott Elysium már csak 29,8 millió dollárra volt jó a kezdő hétvége tekintetében, a Chappie még ettől a kezdéstől is messze elmarad 13 millió dollárral. Összességében a District 9 30 millió dollárból 116 milliós bevétel hozott Amerikában, míg 95 milliósat a világ többi részén. Az Elysium 115 millióból 93 + 193 millió dollárt, míg a Chappie 49 millióból 32 milliót belföldön, míg 70 milliót Amerikán kívül. A közönség az IMDb-s pontszámok alapján 7.9-re értékelte az első filmjét, csak 6.6-osra a másodikat, míg 6.8-asra a harmadikat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások