Jobban reagálhatnak majd egymásra az autonóm autók

Jobban reagálhatnak majd egymásra az autonóm autók

2021. szeptember 6. 14:42, Hétfő
Nehéz annak eldöntése, hogy egy szűk utcában egymással szemben haladva melyik tolasson vissza.

A Carnegie Mellon Egyetem (CMU) kutatói egy olyan új módszert fejlesztettek ki, amely az eddiginél jobban méri fel a két egymással szemben közlekedő vezető együttműködési lehetőségeit. Emellett elkészítettek egy megoldást a szűk területeken való járműtalálkozások elkerülésére. Különböző modellek és algoritmusok gondoskodhatnak arról, hogy ilyen helyzetekben olyan gépi tanulási folyamat induljon be, amely az autonóm gépkocsik számára lehetővé teszi a másik autó adott akciójának az észlelését.

A fejlesztéseknek köszönhetően az önállóan közlekedő járművek azt fogják valószínűsíteni, hogyha egy szemben vagy előttük haladó gépkocsi megáll, akkor nekik azt ki kell kerülniük. Amennyiben pedig egy útszakaszon nincs hely az autó kikerülésére, akkor egészen addig visszatolatnak, amíg erre lehetőségük nyílik. Ilyen szituációban a másik jármű szintén megáll.


Christoph Killing, a Carnegie Mellon Egyetem Számítógép-tudományi Iskolájának egykori vendégtudósa, aki a Müncheni Műszaki Egyetem Autonóm Légi Rendszerek Laboratóriumának jelenlegi munkatársa, valamint John Dolan, a CMU szakértője kiemelte, hogy a módszer egészen jól bevált az eddigi teszteken. Ugyanakkor az eljárást nem valódi gépkocsikkal próbálták ki, csupán számítógépes szimuláció keretében. Ez még csak az első lépés, hiszen például megoldást kell találni az agresszív, kitérni egyáltalán nem akaró sofőrök jelentette problémára.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások