2024-re zárkózna fel az Intel

2024-re zárkózna fel az Intel

2021. július 28. 22:50, Szerda
Most került csak előnybe a 10 nanométeres eljárás, viszont komolyan módosult a menetrend.

Az Intel soron következő chipjei kapcsán az utóbbi hetekben több fejleményről olvashattunk, nemrég azt jeleztük, hogy az Alder Lake megjelenése jövőre csúszhat át. Most a friss pénzügyi jelentés, valamint a módosított hivatalos menetrend révén pillanthatunk be a kulisszák mögé, néhány érdekes részlettel.

A hivatalos jelentés az anyagiak terén nem mutat komoly eltérést az egy évvel korábbi állapotokhoz képest, ennél tehát fontosabb, hogy mi zajlik házon belül. Pat Gelsinger ezzel kapcsolatban azt árulta el, hogy most kezdtek el több 10 nanométeres ostyát legyártani, vagyis a 14 nanométeres példányok már hátrányba kerültek, ez viszont a cég lemaradását is jelzi számunkra, hiszen a riválisok ennél előrébb tartanak. A harmadik negyedévre, vagyis a mostani időszakra vonatkozóan komoly hiányra figyelmeztetnek, szerintük a végfelhasználóknak szánt chipekből egy darabig nem lesz majd elegendő példány a piacon, a helyzet csak az év végén javulhat majd, legalábbis ők mindent megtesznek ennek érdekében.

Eközben a friss menetrendet is közölték velünk, ebben pedig több változtatást találunk a korábbi példányokhoz képest. Néhány részletet árultak csak el az angstrom-osztályú tranzisztorokról, amelyek majd a nanométer alatti generációnál kapnak főszerepet, a RibbonFET-eljárás eredményeként, valamikor az évtized közepén. Érdekesség, hogy addig is átnevezik a jelenleg használt (és a soron következő) gyártástechnológiákat, mégpedig némileg zavaró módon, hiszen a jelenleg használt, 10 nanométeres Enhanced SuperFin a jövőben az Intel 7 néven szerepel majd a beszámolókban, a 7 nanométeres utód pedig az Intel 4 nevet kapta meg, ami szintén a lemaradást teszi egyértelművé, hiszen ezzel csak az elnevezések terén tartanak majd lépést a riválisokkal.

A gyártástechnológia terén mindenesetre a TSMC-t is szeretnék maguk mögé utasítani, ez azonban még a házon belüli elképzelés szerint is csak 2024-re valósulna meg – már amennyiben követik a menetrendet és a konkurens nem tud majd valami újat előhúzni a kalapból.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások