Bemutatta saját chipjét a Google

Bemutatta saját chipjét a Google

2021. augusztus 4. 09:43, Szerda
A Pixel 6 és 6 Pro már erre épül, a gépi tanulást és a biztonságot helyezve előtérbe.

A Google már korábban jelezte, hogy házon belüli fejlesztéssel dobná meg saját Pixel-okostelefonjainak vonzerejét, bár akkor még nem tudhattuk, hogy ez pontosan mit is kínálna a felhasználóknak. Most lerántották a leplet a két új készülékről, valamint az azokat kiszolgáló saját chipről.

A hivatalos bejelentésből azt tudjuk meg, hogy a saját fejlesztés a Tensor nevet kapta meg, a SoC maga pedig a mesterséges intelligenciára, a gépi tanulásra, valamint a biztonság növelésére helyezi a hangsúlyt. A két telefon sorrendben két, illetve három hátoldali kamerát kínálna, utóbbi modul egy telefotó-érzékelővel egészül ki, a chip pedig (az AI révén) többek között a képalkotási funkción is javítana. A dizájn ugyan már korábban kiszivárgott, hiszen láthattunk néhány képet a telefonokról, viszont most hivatalos forrás révén is szemügyre vehetjük azt, így a vékony kávát, a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, valamint a szelfikamerának helyet adót apró lyukat láthatjuk itt. A kijelző a Pixel 6 esetében 6,4 hüvelykes, a felbontás a Full HD+, a frissítési ráta pedig 90 Hz, míg a Pixel 6 Pro mindezt egy 6,7 hüvelykes panellel, a 120 Hz-es frissítéssel és a QHD+ felbontással fejeli meg.

Az alumínium keret mellett az újratervezett hátlap érdemel még említést, ez utóbbi esetében három eltérő színt (tónust) látunk, a cég szerint ezek a készülékek kiválóan illeszkednek majd kezünkhöz. Az alapváltozat fekete, zöld, valamint narancs színekben lesz kapható, a Pro esetében viszont a fekete, arany, valamint ezüst színekre esett a választás. A pontos megjelenési dátum és a kereskedelmi árak egyelőre nem ismertek, viszont a Google annyit elárult, hogy mindenképpen prémium termékekről van szó, tehát az ár nem lesz alacsony.

A cég várhatóan az ősz folyamán kerít majd sort a végleges bemutatóra, akkor ismerjük majd meg az összes fontosabb részletet.

Listázás a fórumban