Szenátorok támadják az Apple szoftver­boltját

Szenátorok támadják az Apple szoftver­boltját

2021. augusztus 13. 18:29, Péntek
Már az amerikai törvényhozás ingerküszöbét is elérte a vállalat gyakorlata.

Az Apple-t korábban számos alkalommal vádolták tisztességtelen módszerek alkalmazásával, mert az egyedül dönti el, hogy milyen alkalmazások közül vásárolhatnak az iPhone tulajdonosok és sehová nem lehet fellebbezni a döntései ellen. A programok kizárásakor mindig a biztonságra hivatkozik, míg a bírálói szerint a bevételeit félti. Tavaly júniusban az Európai Bizottság bejelentette, hogy hivatalos vizsgálati eljárásokat indított az Apple App Store és az Apple Pay ügyében. A szakemberek mind a két ajánlat esetében arra a kérdésre keresik a választ, hogy a kaliforniai társaság bármilyen módon háttérbe szorította-e a vetélytársait és azok hasonló ajánlatait. Az Apple App Store rendszerében alkalmazott szabályokat - a Spotify mellett - számos cég bírálta, köztük a Microsoft is. Brad Smith, a redmondi vállalat elnöke és jogi igazgatója utalt arra, hogy az Apple esetében az igazi problémát az alkalmazásbolt jelenti.

Most kiderült, hogy amerikai demokrata és republikánus szenátorok egy csoportja Open App Markets Act néven törvényt készít elő az Apple és a Google gyakorlata ellen, a webes óriáscéget ugyanis szintén gyakran éri kritika a Play Store miatt. Sőt, júliusban Letitia James, New York állam főügyésze bejelentette, hogy 36 szövetségi állam és Washington, D.C. jogi eljárást kezdeményeztek a keresőcég ellen, mert azt gyanítják, hogy a Play Store és az androidos mobiltelefonok esetében visszaél a piaci hatalmával.

A törvénytervezet szerint a két társaság köteles módosítani a jelenlegi üzleti modelljét, így a jövőben már nem kötelezhetnék a fejlesztőket arra, hogy a saját fizetési rendszereiket használják, továbbá engedélyezniük kellene a számukra, hogy a termékeik a programboltjaikon kívül is elérhetők legyenek. Ezenkívül a harmadik fél számára lehetővé kellene tenniük saját szoftverboltok üzemeltetését, míg a fejlesztőknek biztosítaniuk kellene annak a lehetőségét, hogy az olcsóbb alkalmazáson belüli vásárlási opciókról tájékoztathassák az ügyfeleiket.

Marsha Blackburn republikánus szenátor, a tervezet egyik megálmodója kijelentette, hogy az App Store szabályrendszere közvetlen támadást jelentenek a szabad és tisztességes piac ellen. Kollégája, a demokrata Richard Blumenthal pedig azt mondta, hogy "a törvény be fogja szakítani a programökonómia piaci versennyel ellentétes falait". Az Apple úgy reagált a hírre, hogy az App Store a "gazdasági növekedés és az innováció korábban soha nem létezett motorja", és hogy az ökorendszer szigorú ellenőrzése a felhasználók magánszférájának és a biztonságának védelmét szolgálja.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások