Shop-stop 3: az első forgatási kép

Shop-stop 3: az első forgatási kép

2021. augusztus 18. 10:38, Szerda
Forog a harmadik Clerks-film.

1994, 2006 és talán 2022 - ezek lehetnek a Clerks, azaz a Shop-stop epizódjainak bemutatási évei, ugyanis 27 évvel az első rész után Kevin Smith elkezdte forgatni a harmadikat, amit a fenti csapatfotó is bizonyít a Vanity Fairből. A képen természetesen Randallt és Dantét (Jeff Anderson és Brian O'Halloran) láthatjuk, valamint Rosario Dawsont (Becky, a második részből) és Trevor Ferhmant (Elias), de persze Jay Mewes és Kevin Smith is benne lesz a filmben, mint Jay és Néma Bob.

Érdekesség, hogy még 2013-ban számoltunk be arról egy borítóképpel illusztrálva, hogy Kevin Smith elkezdte írni a harmadik részt, és bizony majdnem egy évtizedbe telt, míg megvalósulhat ez az álomprojektje a rendezőnek, pedig akkor egy horrorfilmjének sikerére utalva ezt nyilatkozta: "Mindenképpen a Tusk volt a híd a Shop-stop 3-hoz, a Tusknak köszönhetően lett teljes a film költségvetése."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások