Részletes térképekkel bővít az nVidia DRIVE

Részletes térképekkel bővít az nVidia DRIVE

2021. augusztus 30. 15:32, Hétfő
A cég egy startup felvásárlásával egészíti ki platformját az önvezető autók területén.

Az nVidia kapcsán a napokban arról számoltunk be, hogy a cég rekordot döntött saját új grafikus kártyáival, emellett azonban azt is megjegyeztük, hogy az autós üzletág is jól teljesített, ami már jelzi az idők változását. A cég szeretne tovább terjeszkedni, ezt pedig most egy startup felvásárlásával érnék el, amely ugyanezen üzletág jövőbeni teljesítményét javítaná.

A hivatalos blogban közzétett bejegyzés szerint a DeepMap megszerzéséről van szó, amely viszonylag hosszabb ideje jelen van már a területen, legalábbis alkalmazottai és vezetői korábban felhalmozott tapasztalatai révén. A cég részletes, nagy felbontású térképekre, azok kialakítására és folyamatos fejlesztésére fókuszál, ez szükséges ugyanis az önvezető járművek megfelelő navigálásához és biztonságos közlekedéséhez. A magyarázat szerint amíg az emberi sofőröknek bőven elég a néhány méteres pontosságú térképek használata, addig ezen önvezető járművek esetében már centiméteres, vagyis jóval részletesebb változatok szükségesek a mindennapokban.

Az nVidia a maga részéről természetesen a most megszerzett cég eddigi tapasztalatait, technológiáját, valamint vízióját, azok jelentőségét és egyedi jellegét emeli ki, szerintük az akvizícióval komoly mértékben javulnak az Automotive üzletág esélyei. Saját platformjuk, az nVidia DRIVE, tehát ezen cég részletes térképeivel egészül majd ki, a cég csapata pedig folytatja a munkát ezen térképeken, de a komoly befektetés révén lehetővé teszik további funkciók, valamint egyéb kliensek jövőbeni integrálását, azok kiszolgálását is, ami nyilván a divízió további terjeszkedését könnyítené meg. Az általuk alkalmazott térképeknek mutatniuk kell az aktuális állapotokat, legyen szó a helyszínen zajló munkálatokról, az ideiglenesen lezárt sávokról, ezt pedig globális szinten kell biztosítani, minimális helyi adattárolással és a részletek egymás közötti gyors megosztásával.

Tekintettel arra, hogy a céget eredetileg a Google, az Apple, valamint a Baidu veteránjai alapították, a tudással nem lesz gond, meglátjuk, az nVidia mikor és mennyiben integrálja majd őket saját termékébe.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások