Felemás döntés született az Apple-Epic perben

Felemás döntés született az Apple-Epic perben

2021. szeptember 14. 22:19, Kedd
Egyik fél sem lehet teljesen elégedett, mindkettő megfizet a pereskedésért.

Az Apple és az Epic Games között kitört jogi vitában hosszú hónapok óta beszámolunk a fejleményekről, a napokban azonban végre megszületett a bírósági döntés – amely várhatóan nem az utolsó állomás lesz. Legutóbb az Epic új vádakkal állt elő, most viszont felemás döntés miatt fognak fellebbezni.

Emlékezhetünk arra, hogy az ügyben az Apple lépése indította el a komoly harcot, amikor a Fortnite nevű játékot egyszerűen kihajították saját szoftverboltjukból, mivel annak fejlesztője megpróbálta megkerülni az általuk megkövetelt 30 százalékos díjat. Ezután az Epic beperelte őket, amit egy ellenper követett a sorban, most azonban végre megszületett a döntés, amely valószínűleg egyik felet sem tölti el nagy örömmel. Két határozat született ugyanis az ügyben, az elsőben arról olvashatunk, hogy megtiltják az Apple számára a külsős fejlesztők alternatív fizetési módokra vonatkozó lépéseinek korlátozását, ami 90 napon belül lép érvénybe. Ennek értelmében azon fejlesztők, akik saját csatornákon keresztül szeretnék behajtani a vásárlásokat, azok ezt az App Store mellett szabadon megtehetik.

A második döntés alapján viszont az Apple nem tett szert monopóliumra ezen a piacon, bár 55 százalékos részesedése mindenképpen jelentős befolyást garantál számukra. Mégis, a siker önmagában nem jelent piacellenes magatartást, mi több, az Epic Games saját lépéseivel megszegte a meglévő szerződést, legalábbis ami a tavaly augusztus és október közötti időszakra vonatkozik, így az ebben a periódusban beszedett bevétel 30 százalékát most kénytelenek voltak kifizetni a másik félnek. Tim Sweeney saját Twitter-lapján nem sokkal később elárulta, hogy 6 millió dollárt már át is utaltak, a fejlesztő első embere azonban rögtön jelezte, hogy fellebbezni fognak.

A Fortnite akkor fog visszatérni az App Store kínálatába, amint (és amennyiben) a saját, az appon belüli vásárlást lehetővé tévő opciót is mellékelhetik a játékban, ami szerintük a fair verseny elengedhetetlen része.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások