Jövő ősszel jönnek az új Intel Core X-chipek

Jövő ősszel jönnek az új Intel Core X-chipek

2021. szeptember 22. 11:39, Szerda
Még egy évet kell várnunk a csúcsprocesszorokra és a 13. generációra.

Az Intel és az AMD párharcát mi is folyamatosan figyelemmel kísérjük, ezen a területen minden héten van miről beszámolni. Előbbi szereplő kapcsán nemrég arról írtunk, hogy a cég több új generációval készül, most pedig további részletek bukkantak fel a jövőre várható új fejlesztésekkel kapcsolatban.

Ismét egy külsős forrás szellőztette meg az információmorzsákat, ami nem meglepő, mert egyelőre a sorrendben 12. generáció érkezését várjuk, az Alder Lake pedig várhatóan november közepén rajtol majd el a piacon. Az értesülés azonban már az ezt követő fejlesztésekre vonatkozik, eszerint pedig ismét közelebbről megismerhetünk majd néhány új Core X-chipet, mivel az eredetileg 2019-ben bemutatott Cascade Lake-X tagjai után most, pontosabban jövőre, nagyjából egy év múlva debütálnak majd a friss példányok, amelyek már a Sapphire Rapids-X nevet viselik majd, ismét az abszolút csúcskategóriát képviselve, legalábbis az asztali processzorok szegmensében. A jelek szerint ezen chipeket a W790 jelölésű platform támogatja majd, amelyet munkaállomásokhoz szánnak, vagyis az Intel kissé megvariálja a megszokott felállást.

Ami a 13. generáció megjelenését illeti, erre szintén ugyanekkor, vagyis nagyjából 1 teljes év múlva kerítenének sort. A Raptor Lake képviselői a fent említett Alder Lake-sorozatot követik majd, itt viszont kevesebb problémát jelent majd a váltás, mivel a hírek szerint a 600-as sorozatú alaplapok megfelelő módon kezelik majd az új generációt, amit az is alátámasztani látszik, hogy egyéb beszámolók szerint ugyanazon LGA-1700 foglalatot használhatjuk majd, az egyetlen különbség az lesz, hogy az idei generáció esetében 100 lábat gyárilag letiltanak, ezeket ugyanis majd csak a jövő évben befutó utódok használják ki. Úgy tűnik, hogy a chipseteknél néhány hónapig egyedül a Z690 lesz elérhető, ezt követi majd a sorban a H670, a B660, valamint a H610.

Mindkét chipsorozat esetében harmadik negyedéves megjelenést vetítenek előre, ez tehát a nyár végén, esetleg az ősz elején valósul majd meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban