Jövőre jön a Magic Leap 2

Jövőre jön a Magic Leap 2

2021. október 18. 09:15, Hétfő
Az új változat komoly előrelépést fog jelenteni az első modellhez képest.

A Magic Leap első, One nevű szemüvege 2018 augusztusára készült el, majd tavaly áprilisban a cég komoly átszervezésekbe kezdett és ennek keretében elbocsátotta a dolgozói felét, körülbelül ezer embert. Most a vállalat bejelentette a Magic Leap 2-t és egyúttal bemutatta az új termékről készített első renderelt képet is. Az új készülék egy mindennapi használatra szánt kiterjesztett valóság szemüveg lesz és számos szempontból - például az akkumulátor kapacitása és a látómező mérete terén - jobb, mint az első modell.

A 320 grammos súlyával a Magic Leap 2 sokkal kisebb és könnyebb lesz, mint a Magic Leap One vagy a Microsoft HoloLens, s várhatóan jövőre jelenhet meg a piacon. Komoly előrelépés történt az alkalmazott lencséknél, amelyeknek köszönhetően az új eszköz fog rendelkezni a kategóriájában a legnagyobb látómezővel - elsősorban a függőleges látómező lett nagyobb. Újdonság az a technika, amely lehetővé teszi, hogy a kiegészítővel akár a nagyon világos környezetben is jól lehessen dolgozni.

Szintén fontos javulás történt az üzemidő tekintetében, amely eddig körülbelül három óra volt, míg a Magic Leap 2 esetében már gyakorlatilag 10-12 óra, ugyanis a készülék reggeltől estig működhet. Az egyelőre nem ismert, hogy ezt hogyan sikerült megvalósítaniuk a szakembereknek. A Magic Leap 2 mellé jár egy övre akasztható csomag, amelynek a részét képezi az nVidia Tegra X2-re épülő miniatűr számítógép. Az utóbbihoz Linux operációs rendszerhez tartozik.

Peggy Johnson, a Magic Leap vezetője azt ugyanakkor elmondta, hogy számos finanszírozási körben további 500 millió amerikai dollárt sikerült összegyűjteniük, így a teljes tőkéjük eléri a 3 milliárd, míg a társaság értéke a 2 milliárd dollárt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások