Üzembe állt Hamburgban az első önállóan közlekedő gyorsvasút

Üzembe állt Hamburgban az első önállóan közlekedő gyorsvasút

2021. október 13. 23:12, Szerda
A 2018-ban bejelentett projekt nem szenvedett csúszást.

A Német Vasút (DB) és a Siemens projektjének, keretében a hamburgi S-Bahn vonalhálózatán, egy 23 kilométeres szakaszon tesztelik az első átalakított vonatokat. A két cég most bejelentette és be is mutatta az első átépített szerelvényt, amely önállóan közlekedik. A vonatot digitális technika segítségével vezérlik és teljes mértékben automatizált. A mozdonyvezetők ugyanakkor továbbra is jelen vannak a szerelvényeken és az a feladatuk, hogy felügyeljék annak működését.

A hamburgi digitális gyorsvasút világújdonság. A technológiát engedélyezték és miután nyitott interfészekkel rendelkezik, így világszerte bármely vasúttársaság alkalmazhatja minden vonattípus esetében. Az átalakított vonat esetében az állomásokon a tolatások személyzet nélkül történnek. A Német Vasút, a Siemens Mobility és Hamburg városa összesen 60 millió eurót fektetett be a projektbe, amely része a Német Vasút Digitális Sínek programjának.

Dr. Richard Lutz, a DB vezetője kijelentette, hogy egy valódi korszakváltás zajlik, a vasút megérkezett a digitális jövőbe és a digitális sínek is valósággá váltak Németországban. Az automatikus vasúti üzemmel egy sokkal jobb, megbízhatóbb és ezáltal versenyképesebb ajánlatot kínálhatnak az utasaiknak anélkül, hogy egyetlen kilométer új vágányt is kellene építeniük. A céljuk az, hogy a vasutat egyre több ember számára tegyék vonzóvá.

Dr. Roland Busch, a Siemens AG első embere hozzátette, hogy a vasúti közlekedést intelligensebbé teszik. A szerelvények automatikusan, másodpercre pontosan és az energiafelhasználás szempontjából optimalizált módon közlekednek. Az új rendszer műszaki alapját a jövőbeli Automatic Train Operation (ATO) szabvány és az Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) ötvözése jelenti. A tervek szerint decembertől mind a négy tervezett szerelvény fogalomba áll majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban