Még várnunk kell az Upgrade-tévésorozatra

Még várnunk kell az Upgrade-tévésorozatra

2021. október 19. 15:48, Kedd
Fel kell turbózni az Upgrade-sorozat szkriptjeit.

Tavaly számoltunk be arról, hogy tévésorozatot terveznek készíteni 2018 egyik legalulértékeltebb, sokkal többre érdemes filmje, az az Upgrade alapján, mely itthon Upgrade - Javított verzió címen volt látható. Jason Blum, a producer a Collidernek adott interjújában a minap elmondta, hogy elkészültek az első évad forgatókönyvei, azonban azok még további munkára szorulnak, ugyanis ő azonnali sorozatberendelést akar kicsikarni velük, nem csak sima fejlesztési szerződést, ami még további változtatásokat jelenthet.

A scifi-akciómozi sikertelensége (Amerikában 12, a világ többi részén pedig 5 millió dollárt hoztak a vetítései) nem volt meglepő, hiszen eredeti filmről volt szó, amely ugyebár nem nagyon szokta érdekelni a folytatásokra, adaptációkra, rebootokra és feldolgozásokra áhítozó mozizókat. Épp ezért volt öröm, hogy lakossági forgalmazásban a nézők is rátaláltak az alkotásra, amelynek a fentiek alapján lehet, hogy az elkövetkező években láthatjuk a folytatását is Tim Walsh készítésében, Leigh Whannell felügyelete mellett, akikhez Krystal Ziv Houghton és James Roland is csatlakozik, akik a The Purge 2. évadát istápolták. A tervek szerint a sorozat pár évvel a film után fog játszódni.

Listázás a fórumban