Saját chipeket akar a Microsoft

Saját chipeket akar a Microsoft

2021. október 21. 11:18, Csütörtök
Erre utal egy új állásajánlat, amellyel ők is az Apple példáját követik.

A redmondi cég szintén hosszú évek óta alakítgatja, bővíti saját hardveres kínálatát, ezen a családon belül már láthattunk hibrid megoldásokat is. Legutóbb a Surface Duo 2 hivatalos bemutatkozásáról írtunk, most pedig a további (valószínű) lépésekről jelent meg egy újabb hír.

A sajtó egyes tagjai a napokban bukkantak a Microsoft saját állásajánlatára az interneten, amely azonban már szeptember eleje óta elérhető a cég hivatalos oldalán. Ebben egy olyan igazgatót keresnek, aki már a SoC Architecture névre keresztelt részleget vezetné, és bár a konkrét célkitűzésekről nem tesznek említést a bejegyzésben, nagy valószínűséggel a házon belül megtervezendő chipek, a tervezési és fejlesztési folyamat menedzseléséről lenne szó, amelynek eredményeként belátható időn belül ők is saját processzorokat dobnának piacra, illetve tennének elérhetővé a különböző, szintén a saját logóval ellátott kütyükben. Ezzel egyértelműen az Apple példáját követnék, a rivális ugyanis már jó ideje saját fejlesztéseivel cserélte le az általuk korábban alkalmazott termékcsaládokat, legyen szó az okostelefonokról, vagy akár a Mac-vonal jelentős részéről.

Egy ilyen lépés nemcsak komoly anyagi előnyökkel kecsegtet, de egyben azt is lehetővé tenné számukra, hogy kifejezetten a saját hardveres megoldásokra hegyezzék ki magukat a chipeket és az azokat kiszolgáló szoftvert – ahogy azt az Apple is teszi. Nyilván a Surface-vonalon belül megjelenő termékek módosításáról lenne szó, bár arra még nem vehetünk mérget, hogy valóban teljes mértékben saját fejlesztésű chipeket akarnak előállítani, hiszen az is előfordulhat, hogy az AMD közreműködésével jelenleg is zajló folyamat menedzselését szeretnék egy újonnan csatlakozó szakértőre bízni. Mivel azonban a Microsoft háza táján már évekkel ezelőtt felbukkantak hasonló pletykák, jó eséllyel előbbi változatról van szó, bár a hivatalos megerősítésre nyilván még várnunk kell.

Bárhogy is legyen, a Surface-sorozattal a Microsoft is jelen van már a hardveres szegmensben, és bár ezen termékek egyelőre nem robbantottak nagyot, a cég számára kiemelten fontos a területen való megmaradás, esetleges további előrenyomulás.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások