Az Apple termékeinél jobb chipeket akar készíteni az Intel

Az Apple termékeinél jobb chipeket akar készíteni az Intel

2021. október 20. 22:39, Szerda
A gyártó számára a Tim Cook által vezetett vállalat fejlesztései jelentik a mércét.

Pat Gelsinger, az Intel vezetője kijelentette, hogy az Apple nagyon jó munkát végzett az M1 és az M1X chipek megalkotásával, s ezért követendő példát jelent a számukra. Olyan processzorokat kell készíteniük, amelyek jobbak az óriáscég termékeinél.

A menedzser kiemelte, hogy soha nem fogja azt elfogadni, hogy egy elektronikai eszköz nem az Intel egyik központi egységével működik. Az Apple eldöntötte, hogy jobban tud chipeket fejleszteni náluk és meg is valósította ezt az M1 és M1X chipekre épülő MacBookok és MacMini modellekkel, a távlati célt pedig a saját processzorral felszerelt Mac Pro készülékek jelentették. Az Intel számára a stratégia tehát nagyon egyszerű: jobb központi egységeket kell készítenie, mint az Apple.

Azzal viszont Gelsinger is pontosan tisztában van, hogy ez némi időbe fog telni. Addig jobb termékeket és egy nyitott és gazdagabb ökorendszert kell létrehozniuk azért, hogy a végfelhasználóknak és a fejlesztőknek több okuk legyen arra, hogy az Intel megoldásain alapuló rendszereket válasszák. A vezetőnek arra is van elképzelése, hogy mi lesz, ha nem járnak sikerrel: akkor az Apple - az Amazon Web Services, a Qualcomm és az amerikai védelmi minisztérium mellett - az Intel Foundry Services ügyfele lehet.

A menedzser márciusban szórakoztatónak nevezte az Apple elleni harcot, s közölte, hogy egyszerre tekintenek partnerként és vetélytársként a kaliforniai vállalatra.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások