Nagyon népszerű az Xbox-minihűtő

Nagyon népszerű az Xbox-minihűtő

2021. október 22. 18:19, Péntek
Az előrendelés időszakában is sokan igyekeznek ebből hasznot húzni.

A jelenlegi konzolgeneráció tagjainak elterjedése ugyanúgy a készlethiány miatt akadozik, mint ahogy azt a grafikus kártyáknál (és több másik területen) is láthatjuk. A Microsoft ettől függetlenül felkarolt egy internetes mémet, most pedig piacra is dobta saját megoldásának érdekes, kissé furcsa replikáját, amely kifejezetten népszerűnek bizonyult.

Az Xbox Series X Mini Fridge tulajdonképpen a konzol sikerét igyekszik meglovagolni, hiszen a kialakítás terén nem látunk nagy eltérést, viszont a játékok futtatása helyett ezt a kütyüt leginkább kedvenc nedűnk hűtésére használhatjuk, hiszen egy kisebb hűtőről van szó. A szerény méret miatt legfeljebb 12 dobozos italt tárolhatunk el, a Microsoft állítása szerint a belső hőmérséklet kereken 10 Celsius-fokra vihető le, ami ugyan nem felel meg a sztenderd háztartási eszközök által biztosított szintnek, mégis elegendő ahhoz, hogy hűsítő hatást biztosító italokat tartsunk magunknál. A ház elülső oldalán egy USB-csatlakozó kapott helyet, ennek révén egy másik kütyünk töltését is megoldhatjuk, a DC-adapter révén a hűtőt akár autónkban is használhatjuk, a burkolat tetején megjelenő LED-sor pedig az eredeti konzolra emlékeztető hatást kelt.

Nem sokan gondolták, hogy a mémként indult termék komoly érdeklődést vált majd ki a felhasználók részéről, a fejlesztés azonban igazi meglepetést okozott, mivel a kizárólag a Target oldalán elérhető online előrendelés keretei között gyorsan elkapkodták az elsőként elérhetővé tett példányokat. Az eBay oldalán rögtön fel is bukkantak ezek a hűtők, az ár természetesen egyből jóval magasabb szintre ugrott, miközben a rajongók közül jó néhányan jelezték, hogy ezen magasabb árakon is hajlandók beszerezni egy-egy példányt. Az áruházlánc portálján eközben több száz vásárlói vélemény gyűlt össze, dacára annak, hogy még senki nem jutott hozzá a gyorsan elkapkodott példányokhoz, ezek azonban már jóval vegyesebb, inkább negatív képet mutatnak, hiszen öt csillagból mindössze kettőt érdemelt ki a cég megoldása.

A hivatalos megjelenés decemberben esedékes, ám amíg az előrendelés 99 dolláros áron indult el (majd pedig zárult le), addig az aukciós portálon már 300 dollár körüli árakon találnak gazdára a minihűtők.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások