Szoftverrel előznék meg a jövőben a chiphiányt

Szoftverrel előznék meg a jövőben a chiphiányt

2021. október 25. 12:00, Hétfő
A piac szereplői nem akarják, hogy az év eleje óta tartó időszak bármikor megismétlődjön. Elvileg ez el is kerülhető.

A Sebastian Schaal által alapított Luminovo nevű startup a Lumiquote szoftver segítségével akarja megakadályozni, hogy a jövőben chiphiányok alakuljanak ki. A program segíthet előrejelezni és elkerülni az ilyen helyzeteket. Az ügyfelek kiszámíthatják, hogy mennyire magas a kockázata annak, ha egy gyártó egyetlen komponensére építenek, illetve mennyibe kerül az alternatív alkotóelemeket már a tervezés során figyelembe venni.

A Lumiquote szolgáltatásait immár 25 elektronikai gyártó veszi igénybe, de a Luminovo nem elégedett meg ennyivel, hanem felvásárolta az Electronic Fellows nevű konkurensét is. Schaal kijelentette, hogy ezzel teljesen új perspektíva nyílt meg előttük és több megoldást is egy csomaggá ötvözhetnek.

Schaal és a másik társalapító, Timon Ruban eleinte a mesterséges intelligenciával és a mély tanulással foglalkozott Kaliforniában, majd négy évvel ezelőtt visszatértek Európába és létrehozták a startupjukat. Az elsődleges céljuk a mesterséges intelligencián alapuló tanácsadás volt, de gyorsan rájöttek, hogy ez nem az ő útjuk, így váltottak az előrejelzésekre. A Lumiquote össze van kötve az elektronikai disztribútorok adatbázisaival, így az ügyfelek pontosan értesülhetnek arról, hogy éppen mennyibe kerülnek az adott alkatrészek, azokból van-e raktáron és ha igen, pontosan hány darab. Így, ha szükséges, időben fel lehet készülni a további mennyiségek gyártására.

A menedzser kiemelte, hogy a szoftver és más termékeik támogatják a vállalatokat abban, hogy jobban diagnosztizálják a problémákat, azokra gyorsabban és jobban reagáljanak, s ezáltal jobban lehessen kezelni a krízishelyzeteket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások