2025 előtt nem érkezik az OLED-kijelzős MacBook

2025 előtt nem érkezik az OLED-kijelzős MacBook

2021. november 4. 10:00, Csütörtök
Egyre inkább úgy tűnik, hogy már nem az a kérdés, hogy jön-e ilyen készülék, hanem az, hogy mikor.

A DigiTimes tajvani IT-portál beszállítói forrásoktól származó értesülésekre hivatkozva márciusban azt írta, hogy a kaliforniai konszern az iPhone okostelefonok és az Apple Watch okosórák után a MacBook- és az iPad modellekbe is OLED-képernyőket akar beépíteni. Akkor úgy tűnt, hogy az első ilyen eszközök már jövőre megjelenhetnek.

A The Elec hírportál által most közölt információk alapján az Apple különleges megoldással állhat elő. Az óriáscég szakemberei ugyanis két OLED-panelt akarnak ötvözni úgy, hogy azoknál rendkívül hosszú működési élettartamot és fényerőt érjenek el.

Amint kiderült, még évekig tarthat, mire az első OLED-kijelzős MacBook megjelenhet a piacon. Most úgy tűnik, hogy az Apple leghamarabb 2025-ben mutathatja be az első OLED-képernyős notebookját, míg az első OLED-kijelzős iPad már 2023 végén vagy 2024-ben a boltokba kerülhet. Amennyiben ezek a termékek megjelennek a piacon, komoly előrelépés következhet be a képminőségben, amely az OLED-panelek már említett ötvözésének lesz köszönhető.

A piaci bemutatkozásban bekövetkező több esztendős csúszás elsődleges oka egyébként az OLED-képernyők magas előállítási költségére vezethető vissza.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások