Szerves molekulákat talált a Curiosity

Szerves molekulákat talált a Curiosity

2021. november 9. 23:37, Kedd
A marsjáró érdekes eredménye egyben az új eljárás sikerét is igazolja.

A NASA Perseverance névre keresztelt, Marson tevékenykedő legújabb eszköze kapcsán nem is olyan régen az első kőzetminta begyűjtéséről írtunk, eközben azonban a nála jóval korosabb Curiosity is folytatja a munkát, bár esetében komoly akadályokat kellett ehhez leküzdeni. Most a szerves molekulák létezését sikerült kimutatni, amelyek azonban nem feltétlenül jelentik az élet egykori jelenlétét.

A Curiosity hosszú ideig küzdött saját fúrófejével, 2018 során azonban végül sikeres volt az újabb kísérlet, így folytatódhatott a munka. Eközben azonban a kutatók azon törték a fejüket, hogy milyen alternatív módszerekkel válthatják ki a problémás komponenst, és mivel nem voltak biztosak abban, hogy a jövőben bármikor ezzel a módszerrel kutathatnak majd a helyszínen, a marsjáró beépített laboratóriumának szánt homokminták kijelölése és azok részletes vizsgálata mellett döntöttek, ezeknél ugyanis nincs szükség a fúrófejre. Ezen kísérletekre mindössze 9 esetben van lehetőség, így nagyon meg kell válogatni a helyszínt és magát a mintát, és bár az első ilyen példány elemzése már 2017-ben megtörtént, csak most igazolták vissza az eredményt, a teljes tanulmány így szintén megjelent a világhálón, igencsak érdekes és izgalmas következtetésekkel.

A szerves vegyületeknél komoly gondot jelent, hogy hevítés esetén kisebb, egyszerűbb molekulákra bomlanak le, így a kőzetmintáknál ez eleve nehezebb feladatnak bizonyul. A homokban viszont (jókora meglepetésre) egyből ilyen vegyületekre bukkantak, amelyeket az oldószeres kémiai vizsgálattal sikerült közelebbről szemügyre venni. A listán többek között az ammónia és a benzoesav tűnik fel, ezek egy részét korábban még soha nem észlelték a Marson, bár ezzel kapcsolatban rögtön leszögezik, hogy a vegyületek jelenléte önmagában még nem jelenti azt, hogy annak idején az élet is megtalálható volt a bolygón.

Legalább ennyire fontos a kutatók számára, hogy az alternatív vizsgálati módszer alkalmasnak bizonyult a komolyabb munkára, ezért is határozták el még 2019-ben a sorrendben második mintagyűjtést, amelyet a jövőben továbbiak követnek majd – a következő évtizedben pedig a maradék mintákat szednék fel a marsjáróról, hogy azokat már a Földön vessék tüzetesebben szemügyre.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások