Az új Szellemirtók a hétvége legnézettebb filmje

Az új Szellemirtók a hétvége legnézettebb filmje

2021. november 21. 11:22, Vasárnap
Jól indult az új Ghostbusters.

Érdekes lesz az új Szellemirtók, a Ghostbusters: Afterlife fogadtatása, mert a film megnézése után, függetlenül attól, hogy az embernek tetszett-e, amit látott vagy sem*, azonnal meg lehet állapítani, hogy a kritikusok inkább pozitívan fogják értékelni, de megosztottak lesznek valamennyire a régi filmeket ismerők meglehetősen pofátlan, igen átlátszó és nagyon izzadságos kiszolgálása miatt. A nézők közül viszont sokkal kevesebben fognak átlátni a szitán, és pont az előbbi miatt kifejezetten kedvelni fogják a filmet, ezzel is bizonyítva Hollywoodnak azt, hogy jogos olykor a közönség lenézése, sokszor bizony nem a tartalom és a minőség számít számunkra, hanem elég az is, ha a fogyasztók kedvébe járnak minél több dollár reményében.

Mindebből persze azt nem lehet leszűrni, hogy hányan fognak érdeklődni a film iránt, csak arra következtethetünk, hogy a második hétvége bevételei miképp fognak alakulni. Ami a nyitányt illeti, nos, Amerikában viszonylag jól nyitott a film, 16,5 milliós pénteket produkált, ami 40 millió dolláros hétvégét jelez előre, az pedig a Hálaadásnak, valamint az 'A-'-os nézői értékelésnek köszönhetően szinte biztosra vehetően 100 milliós belföldi bevételt fog jelenteni, ami mindenképp sikernek számít ebben az időszakban. És ki tudja, talán egy folytatásnak is megágyaz?

Listázás a fórumban