Elrajtol a konzolokon az Xbox Cloud Gaming

Elrajtol a konzolokon az Xbox Cloud Gaming

2021. november 24. 10:23, Szerda
A mobilos és PC-s kütyük után most a két utolsó konzolgeneráción is elérhetővé válik a platform.

A Microsoft játékokra fókuszáló termékvonala kapcsán legutóbb arról írtunk, hogy ismét régi játékokat tesznek elérhetővé az újabb hardvereken, utoljára hozva vissza a korábban már nyugdíjazott ajánlatot. Most a játék-felhőplatform kiterjesztéséről számolhatunk be, ez ugyanis végre a konzolokra is elkészült.

Az Xbox Cloud Gaming eddig a különböző mobilos eszközökön és PC-ken volt elérhető, a konzoltulajdonosok azonban kizárólag az Insider-program részeként próbálhatták azt ki, bétaváltozatban. A hivatalos bejelentés szerint a platform végre ezen készülékekre is elkészült, így innentől kezdve a végleges változatot vehetjük igénybe, már amennyiben rendelkezünk az Xbox Game Pass Ultimate névre hallgató előfizetéssel – mivel ez utóbbi hazánkban már szintén elérhető, az itthoni, Xbox One és Xbox Series X/S konzolokkal rendelkező felhasználóknak már ugyanúgy nem kell várniuk a csatlakozással. A rajt összesen 25 országban valósul most meg, Magyarország szintén szerepel ezen a listán.

Azok, akik a korábbi generáció egy-egy tagjával rendelkeznek, nem fognak lemaradni a legújabb játékokról, a Microsoft ugyanis azon dolgozik, hogy az Xbox One típuson is elérhetővé tegye ezen alkotások streamelését, az ehhez szükséges hardver megléte nélkül. Ennek érdekében októberben már frissítették a felhőplatformot kiszolgáló adatközpontok összeállítását, vagyis a streameléssel, a felhőszolgáltatás igénybe vételével nemcsak tárhelyet spórolhatunk meg, de egyben futtathatjuk azon játékokat is, amelyeket eredetileg nem a régebbi konzolra szántak. Jelen pillanatban meglehetősen szűkös a kínálat, ebben olyan címek bukkannak fel, mint a Recompile, a The Medium, valamint a The Riftbreaker, viszont a jövő év elején már a Microsoft Flight Simulator is megjelenik majd a listán.

Az Xbox Game Pass-csomag részét képező fejlesztéseket a regisztrált tagok kipróbálhatják, ezt követően pedig telepíthetik azokat, de gyorsan és egyszerű módon csatlakozhatnak az ugyanezen játékokat használó ismerőseikhez.

Listázás a fórumban