Aszteroidát akar eltéríteni a NASA

Aszteroidát akar eltéríteni a NASA

2021. december 7. 09:30, Kedd
A hosszú ideje tervezett küldetés részeként egy számunkra nem veszélyes példányt vennének célba.

A NASA évek óta készült a Double Asteroid Redirection Test (DART) névre keresztelt, kifejezetten érdekesnek ígérkező küldetés elindulására, erre pedig múlt szerdán, a SpaceX közreműködésével, végre valóban sor került. Indulhat a hosszú út, amelynek során megközelítik a kijelölt célpontot, majd pedig egy kisebb ütközéssel próbálják azt eltéríteni eredeti pályájáról, hogy később felmérjék az ily módon okozott változásokat.

Tavaly decemberben a soron következő küldetések finanszírozásáról írtunk, ezek között kapott helyet a DART, amely most indult el. A marylandi Johns Hopkins Applied Physics Laboratory (APL) által összeállított eszköz a tervek szerint csaknem egy év múlva, jövő szeptemberben, közelíti majd meg a Didymos bináris rendszerét, amelyben a 780 méter átmérőjű kődarabot annak kisebb társa, a mindössze 160 méteres Dimorphos kísér. A DART ez utóbbit célozza meg, hogy végül másodpercenként 6 km-es sebességgel becsapódjon abba, közvetlenül ezt megelőzően azonban az olasz űrügynökség által elkészített LICIACube leválik majd, hogy a helyszínen készítsen részletes felvételeket az ütközésről és annak hatásáról. Az ESA szintén részt vesz majd az utólagos vizsgálatokban, a Hera névre keresztelt küldetés részeként ugyanis 4 évvel később veszik majd közelebbről szemügyre mindkét aszteroidát, hogy tanulmányozzák a változásokat.

Az amerikai szakemberek és európai kollégáik elsősorban arra kíváncsiak, hogy egy ilyen kinetikus behatással mennyiben téríthetők el azon objektumok, amelyek potenciálisan veszélyt jelenthetnek saját bolygónkra. Ilyen példányt ugyan eddig még a folyamatos megfigyelés ellenére sem találtak, viszont folytatják a munkát az ismert populáció részletesebb tanulmányozása, annak jobb megismerése érdekében, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor bukkanunk majd egy számunkra veszélyes darabra. Az eredmények révén nagyban optimalizálhatók lesznek az általunk használt számítógépes modellek, így a jövőben jobban felkészülhetünk majd a hasonló, immár valós téttel bíró küldetésekre.

Maga a fellövés probléma nélkül zajlott le, a második fokozat a terveknek megfelelően vált le, ezután pedig a DART kinyitotta nappaneleit – ezek magát az eszközt és a kísérleti jellegű ionhajtóművet látják majd el energiával, jövőre azonban a navigációs és irányítórendszert is tesztelik majd, ennek feladata lesz ugyanis a két aszteroida pontos felismerése és egymástól való elkülönítése, hogy a helyes célpontot találjuk majd el.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások